Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG
állampénztárból sikkasztott pénzzel törvényhozóvá válhassék? Képzelhető-e, hogy ezen har- madfélszáz politikai örömlegény, kiknek a népben semmi gyökerük nincs, kik csak szuronyos fedezet alatt számolhatnak be a „szeretett választókénak, hónapok óta egy olyan rémuralmat tart fennt, milyentől még a muszka cár is visszariadna a huszadik században? Képzelhető-e, hogy a nemzet millióinak aggódnia kell egy olyan bekövetkezhető háború miatt, melynek győzelmi riadójában is mi csak halálhörgést hallanánk? Hiszen a diadalmi vér a triálismus fáját termékenyitené. Azt a titokban már elültetett fát, mely Magyarországnak csak újabb vándorbotot, újabb bitófákat teremne. Nem gyászosan jellemző-e a mai monarchikus államformára, hogy akaratunk, érdekünk ellenére belesodortathatunk egy olyan balkáni háborúba, melyből a mi vérhullámainkban a kétfejű sasos hadigálya emelkednék magasabbra. Történelmi szükség volt a köztársasági párt megteremtése. Az utolsó évtizedek eltorlaszolták volt azt az útat, melyet Kossuth Lajos jelölt meg nemzetének. Mi újra megnyitottuk! A nemzet csak ezen az úton juthat el a szabadság földjére! A függetlenség más úton való elérésének hirdetése csak ámítás vagy önámitás. A Habsburg-dinasztiának érdekei keresztezik a miénket. Századok óta nincs egy közös gondolatunk. Nem dobbant össze szivünk soha egy közös érzésben. Martinovicsék írásait, melyek világosságot gyújtottak, a Habsburgok elégették, hogy újra sötétben sorvadjunk. Hőseink kardjának vasából azoknak bilincset kovácsoltak. A cserfát, melynek zöld leveleiből nagyjaink homlokára koszorút fontunk, azok bitófájává faragták. Hát lehet-e becsületes magyar ember más, mint köztársasági érzelmű? Inkább égjünk el egy új szabadságharc tüzében, mintsem a Habsburgok szolgaságában rothadjunk! Ezt a rothadást akadályozza meg a köztársasági eszme! Megakadályozza az életnek hatalmas, szent erejével! A törvényes alapról egy tapodtat sem mozdulunk, de azon talpra fogunk állani. Törvényeink meghúzzák a határvonalat, melyen belül kell maradnunk, de nincs törvény, s ha volna sem kötelező, mely megtiltaná, hogy a határon belül teljes erőnkből ne munkálkodhassunk nemzetünk függetlenségéért. Terjeszteni fogjuk a köztársasági eszmét! Táborunkba hívjuk az eszme harcosait. Minden téren felvesszük a küzdelmet. A községi, a vármegyei, az országos közéletben egy új hang fog felcsendülni. Bátor, tiszta csengésű hang. A köztársasági eszméé. Az országgyűlési képviselőválasztáskor szervezett erővel megyünk a harcba! A köztársasági párttal ezután Magyarországon számolni kell! Kik nem a mi zászlónk hívei, tetszésük szerint gyűlölhetnek vagy szerethetnek, de tudomást kell venniök arról, hogy vagyunk. Nincs az országnak egyetlen egy magyar kerülete sem, hol testvérlelkii polgártársaink ne lennének. Nincs egyetlen egy népgyülés sem, hol fel nem hangzanék a mi pártunk jelszava: Éljen a köztársaság! A budapesti egyetemi ifjúságnak szeptember 18-iki nevezetes gyűlésén a Szövetkezett Ellenzék megjelent tagjai: Károlyi Mihály, Désy Zoltán, Bakonyi Samu161 tanúi lehettek annak, hogy az ifjú Magyarország a köztársasági eszme jegyében folytatja a nemzeti küzdelmet. 161 Károlyi Mihály: Nagykárolyi gróf Károlyi Mihály (Budapest, 1875. március 4. - Vence, Franciaország, 1955. március 19.), politikus, miniszterelnök, az első magyar köztársasági elnök, emigráns baloldali, másfél évig a Rákosi-rezsim „útitársa” volt. Gróf Károlyi Gyula miniszterelnök unokatestvére konzervatív arisztokratából vált demokratává és a fennálló rendszer radikális kiritikusává, a korabeli ellenzék vezéregyéniségévé, majd az őszirózsás forradalom és az első magyar polgári demokrácia vezetőjévé. Több évtizedes emigráció után hazatérve nagykövetként szerepet vállalt Rákosi kormánya mellett, de a Rajk-letartóztatás hatására szakított a rezsimmel, és ismét emigrációba vonult. Bírálói „vörös grófként” szokták említeni. 245
