Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG
A szegedi gyűlésen junius 30-án gróf Károlyi Mihály124 felvette az eszmét, s azóta foglalkoztatja a közvéleményt, hogy a szövetkezett ellenzék egy párttá egyesüljön. Az egyesülésnek csak úgy lesz történelmi értéke, ha republikánus alapon történik. Az egész országot diadalmasan meghódító köztársasági érzés ezt követeli. Nincs Isten és nincs ember, ki a magyar szivekből ki tudja irtani a teljes nemzeti függetlenség eszméjét. Mi, kik ez eszmének halálos hüségü harcosai vagyunk, mindenkivel szembe felvesszük a küzdelmet, ki utunkat állja. Minden gyűlésen felemeljük szavunkat, megalakítjuk az országos pártot, s az egyes kerületek pártjait, választáskor jelölteket állítunk, eszméinknek sajtót teremtünk. Elég volt a négyszázéves hazugságból, térdeplésből, mi igazságot és szabadságot követelünk! A köztársaság nemcsak államformát jelent, hanem világosságot és becsületet is. Lelkem legszentebb meggyőződésével állítom, hogy becsületes magyar embernek - a becsületet a szó legnemesebb értelmében véve - republikánusnak kell lennie. Csúfság a mi alkotmányunk! Abban áll a szabadságunk, hogy „szabad” a király parancsait teljesíteni. A francia forradalom idejében egy rézmetszet szellemesen gúnyolta ki a királyi hatalom túltengését. A világhírűvé lett kép szerint a gazda gyűlésbe hívta a baromfi-udvar szárnyasait. A gazda megnyitotta a gyűlést. „Azért hívtalak össze - mondotta -, hogy tanácskozzatok arról, hogy milyen mártással készítselek el titeket!” Felzudultak erre a szárnyas jószágok. „Uram! — felelték —, mi nem halálunkról akarunk tanácskozni, hanem jogainkról, szabadságunkról.” Megsuhant erre a gazda kezében a vessző: „Eltértetek a tárgytól, feloszlatom a gyűlést!” 124 gróf Károlyi Mihály: Nagykárolyi gróf Károlyi Mihály (Budapest, 1875. március 4. - Vence, Franciaország, 1955. március 19.), politikus, miniszterelnök, az első magyar köztársasági elnök, emigráns baloldali, másfél évig a Rákosi-rezsim „útitársa” volt. Gróf Károlyi Gyula miniszter- elnök unokatestvére konzervatív arisztokratából vált demokratává és a Monarchiában fennálló rendszer radikális kritikusává, a korabeli ellenzék vezéregyéniségévé, majd az őszirózsás forradalom és az első magyar polgári demokrácia vezetőjévé. Több évtizedes emigráció után hazatérve nagykövetként szerepet vállalt Rákosi kormánya mellett, de a Rajk-letartóztatás hatására szakított a rezsimmel, és ismét emigrációba vonult. Bírálói „vörös grófként” szokták említeni. 1905-ben szerzett először képviselői mandátumot a pétervásári kerületben, és ekkor lépett be a Függetlenségi Pártba. 1909-1912 között az Országos Magyar Gazdasági Egyesület elnöke volt, 1910-ben pártonkívüli függetlenségi programmal választották képviselővé a kápolnai kerületben. 1912-ben ismét a (Justh Gyula vezette) Függetlenségi Párthoz csatlakozott, melynek 1913-1916 között elnöke volt. A konzervativizmussal való szembefordulásának fontos állomása volt, amikor 1912 júniusában a véderőtörvény megszavaztatása után Tisza István parlamenti házelnök rendőri erőszakkal vetett véget az ellenzék tiltakozásának. Az ülésteremből eltávolított ellenzékiek ekkor fogtak össze a parlamenten kívüli demokratikus és szocialista ellenzékkel, hogy közös népgyűléseket rendezzenek. Károlyi az elsők egyikén - 1912. június 16-án Miskolcon - a polgári radikális demokrata Jászi Oszkár és a szociáldemokrata Landler Jenő mellett lépett fel szónokként. 1916-ban Károlyi megalapította a Függetlenségi és 48-as (Károlyi) Pártot. Polgári demokratikus reformokat - földosztást és általános választójogot - és nemzetiségi egyenjogúságot követelt. Ellenezte az Osztrák-Magyar Monarchia és Németország szövetségét: ehelyett a dunai népek barátsága és az antantbarát külpolitika híveként érvelt a háborúval szemben. Károlyi már 1915-ben követelte az országgyűlésben Magyarország háborúból való kilépését. Békepártisága a háború utolsó évében a - volt pártja kivált balszámyából alakult - Károlyi Párt vezetőjeként igen népszerűvé tette. 213
