Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG
lasztójogra alapított köztársaságot kívánom!” Nem sokkal halála előtt 1893. október 12-én üzenetet küld nemzetének: „A 49 zászló, azt leejteni sohasem szabad. ” A gyávaság, a szolgalelküség elsikkasztotta Kossuth Lajos republikánus kijelentéseit, s a megfizetett történetírás a debreceni trónfosztást is úgy tünteti fel, mint valami kár- hozatos ballépést. Mintha millióknak szivében élő eszmét eltitkolással ki lehetne irtani! Mintha egy nap világtörténelmi ragyogását hazugsággal el lehetne haloványitani! Ki Kossuth Lajost csak a debreceni nagytemplom ajtójáig követi, de a küszöbről gyáván visszakullog, az nem igaz hive a függetlenségi eszmének. Kossuth Lajost 1849. április 14-ike emelte a korszakalkotó államférfiak sorába. Ekkor töri össze a királyhiiségnek oktalan bálványát, hogy a nemzet visszatérjen a szabadság Istenéhez. Ahhoz az Istenhez, ki az embert egyenlőnek teremtette, s ki egyedül lehet ura a népeknek. A debreceni templom ajtóján át vezet az út a magyar köztársasághoz. Lélekben naponként millióan járjuk ezt az utat. A szabadság, a boldogság útját. Mindennapi imádságunk: Magyarok Istene! Szabadíts meg a gonosztól! Jöjjön el a Te országod! Kívánjuk, követeljük az emberi méltóságnak és a nemzeti függetlenségnek államformáját: a köztársaságot. Hová jutottunk a királyság intézményével? Van-e nemzet siralmasabb sorban, mint a magyar? Elhanyagolt népoktatás, igazságtalan földmegosztás, növekvő kivándorlás, az összbirodalmi eszme nekilendülése, a polgárjogok erőtlensége útjelzői lojális sülyedésünknek. Milyen más út vezet a köztársaság felé! A demokrácia és a liberalizmus útja! Az iskolák államosítása, a kötött birtokok felszabadítása, a hitbizo- mányok eltörlése, a progresszív adó, az általános, egyenlő, titkos választójog a népfelség birodalmához vezető út állomásai. Még gondolatnak is gyönyörű, hogy a nemzet saját maga igazgassa sorsát, saját akarata szabja meg élettörvényeit. A magyar nemzetben élő őserő csodákat művelne. Oda állanánk a nagy, szabad nemzetek sorába, s a világtörténelemben megnyitnék Magyarország új lapját. Melyik nemzet négyszázéves Habsburg uralom alatt nem veszítette el teljesen életképességét, azt az Isten is örök életűnek teremtette. Kit négyszázéves szolgaság nem tudott egészen megtörni, annak kiirthatatlan a szabadságszeretete. Melyik fát négy évszázadnak annyi gyilkos fejszecsapása nem volt képes ledönteni, az meg kell, hogy érje igazi tavaszát, a szabadság tavaszát. Az az Isten, ki Rákóczit és Kossuthot adta az ő népének, nem kárhoztathat minket arra, hogy a Habsburgok szolgaságában sorvadjunk el. Az az alkotmány, melynek habsburgi pátensek annyiszor hirdették örömrivalgva halálos Ítéletét, a népfelség államformájában uj életre támad. A függetlenségnek ösztönerejü vágya élteti a republikánus eszmét. Vágyunk a mesék hétmérföldes csizmájára, hogy átlépve századok sötétségén, véres romjain a szabad államok eszmevilágába éljünk. A haladásnak ez a vágya mindenütt megnyilatkozik. Ez új irodalmat, új művészetet teremt! Erős hangú harsonások zengik a jövendőnek dalát! Művészeink uj színeket mernek, uj meglátásokkal gazdagítják lelkünket. A haladásnak ez a pogányerejü, szent elszántságu vágya a politikában is megnyilatkozik. Meguntuk a királyi hatalom előtt való örökös térdeplést! Talpra akarunk állani! A világ törpének látta a bálvány előtt térdeplő magyart! Azt akarjuk, hogy meglássák nemzetünket a maga valódi nagyságában, a maga igazi talapzatán, melyre Rákóczi, Kossuth emelte. Küzdünk az államért, melyben alattvalók helyett állampolgárok élnek, melyben a születésnek nincs kiváltsága, a becsületnek meg van az értéke, s csak a munkáskéznek van becsülete. A munkáskéznek, melyet Carlyle a „földkerekség királyi pálcájának” nevez. 202
