Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
MAGYAR NEMZET
gyilkosát, a hazája ellen pártütőt választják. Azt, kinek egész élete a független Magyarország véres tagadása volt. A ki csak gyújtogatás, gyilkosság után jött rá arra az egyszerű igazságra, hogy az osztrák a népjogok halálos ellensége, a szabadságnak sirásója. A ki a bünbánásra későn sóhajtott fel: „Nu cread neamtului!” „Nem hiszek a németnek!” És kik választották ideálul Jankut? Valami páriák, kiket a nemzet kebeléből kitanilott, kikkel igazságtalanul, mostohán bánt, kiknek e hazában „kőből volt a virág, fagyból a hegy orma”? Nem. Hanem tanítók, oláh anyanyelvű magyar állampolgárok, kiknek a törvény- hozás gyilkos nagylelkűséggel felemelte fizetését, kiket megajándékozott államsegéllyel, kiket hű gyermekeivel, igaz fiaival, amagyar tanítókkal egyforma bánásmódban részesített. Ez a hála! Az oláh hála! A „görög hüség”-et107 megcsufoló, túlszárnyaló oláh virtus! Hát meddig tűrjük ezt? Vízzé vált a vérünk? Gúzsban van a kezünk? Demosthenes intette volt az athénieket, hogy míg ép a hajó, addig-addig kell matróznak, kormányosnak buzgólkodni és ügyelni, hogy senki fel ne döntse, mert ha már felette a hullámok összecsapnak, hiába minden fáradozás. Demosthenes intéséből mi is tanulhatunk. A magyar állam hajójára ügyelnünk kell. Veszély fenyegeti. Gonosz kezek fel akarják dönteni, el akarják süllyeszteni. Nem titokban dolgoznak. Nyíltan, szemünk láttára mesterkednek. Meg kell bénítani, le kell törni a szentségtörő kezeket. Az elnézés gyávaságot jelent. A nagylelkűség: nemzeti öngyilkosság. Hogyan merünk még álmodni is szabad, független Magyarországról, ha a mi pénzünkkel fizetett tanítók Jankut vallják ideálul. Milyen nemzedék kerül ki az ilyen tanítók keze alól?! Hogyan legyen az egységes magyar állameszme hű katonájává az a gyermek, kinek az iskolában Janku tiszteletét oltották fogékony szivébe? Ki a sötétség dicsőítését taulta, nem vágyik az a világosságra! Ki előtt a zsarnokság szolgája lebeg hóditó példakép gyanánt, az nem tudja megérteni és átérezni a szabadsághősök megszentelt törekvéseit. Itt tenni kell, nem szavalni! Hazafias ünnepeken hiába szavaljuk, hogy a független Magyarország fájának árnyékában akarunk pihenni, ha türjük, hogy a fa lombját még zsenge korában lerágják a hernyók. Hiába szavaljuk, hogy a békés munkának verejtékével, s ha kell, a harczok piros vérével öntözzük a szent fát, ha közben mi magunk etetjük, hizlaljuk, erősitgetjük az élősdieket, a gyökérnek, a tövisnek falánk haramiáit. A zarándvidéki tanítók által a Janku Abrahám sírjára letett koszorú nemcsak az ő bűnös lelkesedésüknek szimbóluma, hanem jelképe a mi gyávaságig fokozódott türelmünknek is. E koszorú egyformán hirdeti a Janku eszméinek feltámadását és a magyar állameszme sirbahanyatlását. Ha nem szakítunk a türelem politikájával, ha ellenségeinket börtönnel való büntetés helyett tovább is államsegéllyel beczézgetjük, akkor ne essék fájón nekünk, hogy nemcsak a nyomor, de a nemzet szebb, szabadabb jövője feletti kétségbeesés is sokakat üz idegen országba, kik bánatos sóhajjal vesznek búcsút tőlünk, a halálig küzdeni akaró, tüzes lelkesedésü, vértanuságra is kész testvérektől: „Jó éjszakát, kuruczok!” 107 „görög hűség”: Görög hűség nem hűség. (A görögöknek sose higgy!) 187
