Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
MAGYAR NEMZET
A linzi tartománygyülésen a maga visszataszitó meztelenségében nyilatkozott meg a perfid osztrák kívánság. Egységes birodalom, a gazdasági vámközösségnek közbenső vámvonalnélküli állandó biztosítása kellene nekik. Nem volt elég, hogy négyszáz hosszú esztendőn át vérét szívták, csontig rágták a magyart, még továbbra is lakmározni akarnának rajta. Mindennek van határa, csak az osztrák kapzsiságnak, telhetetlenségnek nincsen. De a lelánczolt Prométheusz megmozdult már, s véget fog vetni a saskeselyük kegyetlen dáridójának. A magyar faj csodás politikai érzékére, intelektuális nagy erejére vall, hogy a nemzet minden igaz fia, földmives, kereskedő, iparos, hivatalnok egyformán belátja, mérlegelni tudja az önálló vámterület, a gazdasági függetlenség mérhetetlen előnyeit, nagy áldását. Mindnyájan készek vagyunk az átmenettel járó áldozatra. Tiszta tudatában vagyunk annak, hogy egy ilyen hatalmas átalakulás egészen simán nem folyhat le. Tudjuk, hogy pusztán imával nem lehet a börtönt templommá varázsolni. Tudjuk, hogy tisztán lelkesedéssel a bilincsből nem lehet kardot kovácsolni. Éppen azért készek vagyunk, erős, kitartó, önfeláldozó, önzetlen munkára. Mihelyt tudjuk, hogy a munkának verejtéke nem azért termékenyíti a földet, hogy gazdagabb aratást raboljon el tőlünk az osztrák, azonnal szaporább lesz a munka, dalosabb a kedvünk, vigabban fog pendülni a kasza, fürgébben szalad a sarló. Állunk elébe minden küzdelemnek. Nem tudjuk a jövőt, a sors lezárt könyvében nem tudunk olvasni. De bízunk önmagunkban, erős elhatározásunkban. Tudjuk, hogy messze van a tavasz biztató reménye a nyár bizó valóságától. Tudjuk, hogy a bimbó csak ígérete a virágnak, a vetés csak hite az aratásnak. De erős az elhatározásunk, hogy kitartással, küzdelemmel valóságra váltsuk a reményt, hogy a lelkesedés sugaraival, a munka verejtékével virággá növeljük a bimbót, hogy a dolognak és imának kettős erősségével bizonyossággá erősítsük a hitet. Tudjuk, hogy az önálló vámterület nem lesz magától földi paradicsommá. De azzá teszszük! Munkával, szorgalommal, kitartással. A független Magyarország paradicsomává. Szentebb lesz előttünk az anyaföldnek annyi vérrel s oly sok könynyel megszentelt röge, kedvesebb lesz a műhelyek zaja, becsültebb a kereskedő rőfje, ha tudjuk, hogy a rög a magyarnak terem, a műhely zajától a magyar nyomornak kiáltó jajja csendesül, a rőf magyar posztóhoz simul. Az önálló vámterületnek még a vágya is boldogan dobbantja meg szivünket. Hát még, ha valóságra válik a vágy. S azzá kell válnia! A nemzet kimondotta a maga akartát. A nemzet tűr, áldoz, szenved, de akaratának érvényt szerez. Ügyeljenek a vezérek, hogy gonosz kezek szárnyát ne szeghessék az őserővel megnyilatkozó nemzeti akaratnak! 139
