Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
MAGYAR NEMZET
MAGYAR NEMZET 1907. márczius 2. Vérnélküli szabadságharcz. Irta: Dr. Nagy György Vérnélküli szabadságharczot vívnak vezéreink Bécsben. A gazdasági függetlenség hatalmas harczát. Fegyverük a tudás, az igazság, a törvény szentsége és a nemzet akarata. Ilyen ragyogó fegyverekkel csak győzni lehet. És győzni is kell. Az ellenségnek, az osztráknak arzenáljában ott sötétlik a csel, a gonoszság, a hitszegés, és a régi, rozsdás ágyú: a nemzetrontó önkény. Változtak az idők. Csodásán változtak. Uj Nap süt az égen: a hazaszeretet Napja. Uj dal zendül a légben: Kossuth nótája. Uj emberek kezében a nemzet sorsát kovácsoló pöröly: férfiak, hazafiak kezében. De az osztrák nem akar tudni e változásról. Azt hiszi, hogy még mindig a régi világ járja. Tiszáék, Fejérváryék világa. Azt hiszi, hogy szép szóra, vagy ha nem, hát teletorku fenyegetésre, vagy ha még arra sem, hát császári parancsra meghódolunk előtte. A vámszövetség meghosszabbításáról és a hosszú lejáratú szerződésről régi nótát verkliz. A Gotterhalte dallamára. Milyen nagylelkű a mi négyszázados, gyűlölt ellenségünk. Választani enged a nemzeti öngyilkosság nemei között. Ha nem tetszik nekünk, hogy a vámszövetség megújításával egyszerre örökre eltemessük gazdasági függetlenségünket, hát azt sem bánja, ha egy hosszú lejáratú szerződés ideje alatt lassan, cseppenként vérzik el a nemzet gazdasági ereje. Nem úgy osztrák, a pokolra! Nem! Mert törvény rendeli, mint törvénytisztelő nemzet, kényszerből együtt élhetünk ugyan szerződéses alapon 1917-ig is, illetve 1915-ig. De tovább egy nappal sem! Ennek az időnek is minden percze gyötrelem lesz nekünk. Hanem ha vállaltuk - hát álljuk. Mert magyar embernek kontraktus a szava, szentirás neki a törvény parancsa. De messzébb nem megyünk! Egy lépéssel sem. Ha nem tetszik - elválunk. El - örökre! Megteremtjük gazdasági függetlenségünket! Azzal ijeszt az osztrák, hogy ha nem engedünk, hát ő szakad el tőlünk. Oh! Milyen jóleső, édes ijesztgetés! Mintha a rabot szabadsággal, a didergőt meleg tüzhelylyel, a beteget gyógyulással ijesztenék. Édes gyönyörűséggel hallgatjuk az Ausztriából jövő szokatlan hangot! Mintha a pokolból hallanék felzengeni az örök üdvösség énekét! Mintha a Burgból hozná át a szellő az - Isten, áldd meg a magyart - himnuszunknak hangját. Sohse fájjon az osztráknak a feje, hogy nálanélkül hogyan fogunk megélni. Ne törődjék a sáska azzal, hogy mi lesz a vetéssel, ha ő nem pusztítja. Ne legyen gondja a rablónak arra, hogy a körmei közül kiszabadult áldozat mihez fog. Majd csak megélünk valahogy. Ha egy ideig nehezünkre is fog esni a szabad mozgás, mint a bilincsek közt sokáig sínylődő rabnak, majdcsak hozzászokunk a szokatlan boldogsághoz: a szabadság gyönyöréhez, s uj, diadalmas erővel fogunk haladni a szent czél: Magyarország teljes függetlensége felé. Gazdasági önállóság mellett mélyebbre fog szántani az eke, gyorsabban csattog a kalapács, vigabban bug a gyárak kéménye, mert még a holt anyag is örvendeni fog a sorvasztó, a szomorú szolgaságból való felszabadulásnak. Hát még mi, az emberek! Oh! A mi örömünket nem fogjuk kibeszélni tudni, csak elsírni, elzokogni! A néma, hangtalan örömnek csodás, gyönyörű napja lesz ez, s a szent meghatottság, mely a nemzetet elfogja, minden százados szenvedésünk keserű emlékét el fogja törölni. 133
