Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)

A NAP

A NAP 1907. január 9.

Várat, ne tűzfészket!

Irta: Nagy György

Szép virág a függetlenség virága.

Színes cserepe: a programm. Gondos kertésze: a függetlenségi párt. Napsugár csókolja, a nemzeti bizalom napjának éltető sugara. Harmat is sokszor öntözte, magyar szemek kicsorduló könnye, magyar szivek kiontott vére áldva hullt reája. De mégis gyenge, törékeny a mi drága, szent virágunk. Mert kevés a cserépben a termőföld. Az a kevés is régi, elporladt már. Uj föld kell. Termékeny, tiszta, őserejü, magyar föld. Szittya humusz. Uj földrétegek szüztalaja. Ezt pedig egyedül a nemzeti tartalmú általános választójog adhatja meg.

Amig ez nincs meg, óvhatjuk a széltől a virágot, százszor csókolhatjuk minden kis levelét, ezer féltő gonddal, éber őrködéssel elhessegtethetjük gonosz ellenségét, a feketesárga darázsi: a szára nem nőhet erőssé, levele nem borul sátorba, virága nem fejlődik csokrossá, teljessé.

Ezért kell sietni a választójog reformjával. A kertésznek, a függetlenségi pártnak munkáját millióknak szeme kiséri, s ha látják, hogy nem fejlődik féltett virág kezünk munkájának nyomán, a virág iránti rajongó szeretet ok nélkül is könnyen bizalmatlanságot szül. Az általános választójog alapján elhivatott kertésznek gyönyörű, fenséges lesz a munkája. Nemcsak akarata, de ereje is lesz. Nemcsak tervezhet, hanem építhet is. A bécsi darázst nemcsak hessegtetheti, hanem le is ütheti. Akárhogyan szépítgetjük a dolgot, mi bizony most kötött kézzel dolgozunk. A miniszterelnök hangsúlyozta is újévi beszédében, hogy a mai politikai élet igen sokban kizárja a pártok közötti ellentétes irányok mostani érvényesülését. Vagyis mi minden erőnkből nem gondozhatjuk a függetlenség virágát, mert felemunkánkat a hatvanhetes kóró támogatása veszi igénybe. Pedig e kórót legjobb lenne kiásni a magyar földből, s tüzbe dobni. Egyébre úgysem való. Nincs a szivekben gyökere. Nem terem gyümölcsöt. Fellobbanó lángja megvilágítaná a múlt annyi fekete bűnét, s bevilágítana a bécsi Burgnak sötét rejtekeibe.

De hát köt a koalíció. Nem panaszképp mondjuk. A reánk vett igát békén viseljük. Az elvállalt terhet férfiasán hordozzuk. De ha rajtunk áll a lekötöttség idejét megrövidíteni, kötelességünk arra törekedni. Ha megvannak az alkotmánybiztosítékok, s ha készen az általános választójog törvénye, bűn volna a további együttmaradás. Felgyújtott házaink megmentésére együtt vállalkoztunk. Ha vége a mentésnek: szét kell válnunk. Együtt nem építhetünk. Már csak azért sem, mert a koaleált más pártok ujra hatvanhetes tűzfészket akarnak építeni, mi pedig a függetlenségnek kőből és vasból való erős várát.

Tudom istenem, hogy félben fog maradni a tűzfészek építésének áldatlan munkája, mert az ujra megnyilatkozó nemzet szavazatával el fogja tiltani e munkától azokat, kik erre akarnak vállalkozni. Az a kevés, ki a múlt érdemeiért vagy nagy bankók segítségével munkához juthat, bele fog fáradni a meddő küzdelembe. Ha állni fog a mi erős várunk, arra dobhat tüzcsóvát a császár. A tehetetlenül földrehulló tüzcsóvát felemeljük, s igazságunk biztos tudatában beledobjuk a robbanó haraggal teli, négyszázéves elkeseredéstől izzó lelkekbe, s a földet megreszkettető robbanás után egy szabad, független nemzettel

121