Antal Tamás: Hódmezővásárhely törvényhatósága 1919–1944. Fejezetek a magyar városigazgatás történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 27. (Szeged, 2010)

BEVEZETÉS

tárgyú kutatások eredményeivel összevetve alkalmas lehet arra, hogy többet megtud­hassunk a magyar területi és helyi szintű közigazgatás egyik bonyolult korszakáról.3 A kitűzött célok elérése érdekében először az akkori közigazgatás-tudomány és a városi igazgatást érintő fontosabb jogszabályok jellemzőivel szükséges foglalkozni: a nemzetgyűlések idején megfogalmazott reformjavaslatokkal, a közigazgatási racionali­zálási programmal, s az ezek hatását csak részben tükröző törvényhozási megoldások­kal. így különösen az említett 1929. évi XXX. te. új szabályaival, az annak kiegészí­tése- és módosításaképpen alkotott 1933. évi XVI. te., illetve a városok gazdasági fel­emelését előmozdító 1937. évi VI. te. egyes rendelkezéseivel kell előbb megismerked­ni. Mindezek kiegészültek a különféle kormány- és miniszteri rendeletekkel, valamint a végrehajtásukként elfogadott törvényhatósági szabályrendeletekkel és közgyűlési ha­tározatokkal, nem különben az egyes városi törvényhatósági szervek belső igazgatási normáival, ezért a vásárhelyi megoldások részletekbe bocsátkozó elemzése alkotja a tanulmány további, hangsúlyosabb részét. Ebben a tematikai következetesség elvei szerint elsőként egy rövidebb, helybeli intézményfejlődési ívet szándékozunk megrajzolni, majd az egyes törvényhatósági jog- intézmények önálló bemutatását végezzük el. Ez utóbbiban először a testületi szervek, majd a városi tisztségviselők, végül a törvényhatósági szabályrendelet-alkotás eredmé­nyei foglalnak helyet, melyekből bepillantást nyerhetünk a város mindennapi közössé­gi életébe is — nem csak a jogász, hanem a 20. századi történelem iránt érdeklődő széles olvasóközönség megtisztelő szolgálatára. A szakmai szempontú elemzést egy terjedelmes forráspublikáció teszi teljesebbé, amely Hódmezővásárhely belső közigaz­gatása 1928/29. előtt tervbe vett, de végre soha nem hajtott átalakításának emlékét hordozza az utókor számára. A szerző ezúton is köszönetét mond a könyvének elkészítéséhez nyújtott szakértő segítségéért Dr. Blazovich László egyetemi tanárnak, Dr. Ruszoly József egyetemi tanárnak, Makó Imre segédlevéltárosnak és a Csongrád Megyei Levéltár munkatársai­nak. 3 A korabeli összefoglaló irodalmakból: Polner Ödön: Törvényhatósági önkormányzatunk lényege. In: Fejezetek a közjog és a közigazgatási jog köréből. Emlékkönyv Némethy Károly születésének 70. évfor­dulójára. Szerk. Mártonffy Károly. Bp., 1932. 18-30. p., EGYED István: A vidéki városi törvényhatóságok jogállása. In: A mai magyar város. Szerk. Mártonffy Károly. Bp., 1938. 57-68. p. Ereky István: A nagy­városok önkormányzata. In: Fejezetek a közjog és a közigazgatási jog köréből. Emlékkönyv Némethy Ká­roly születésének 70. évfordulójára. Szerk. Mártonffy Károly. Bp., 1932. 130-145. p., Homolyai Dezső: Városi önkormányzat. A városigazgatási politika vázlata. Bp., 1943., Halácsy Dezső: A magyar városo­kért. Bp., 1940., Ferenczi Izsó: A magyar várospolitika modern feladatai. In: A mai magyar közigazgatás. Szerk. Mártonffy Károly. Bp., 1936. 700-707. p., Ladik Gusztáv: Közigazgatásunk fejlődése 1867 óta. Bp., 1932., Ladik Gusztáv: Közigazgatási szervezetünk és eljárásunk vázlata. Bp., 1939., Mártonffy Károly (szerk.): A mai magyar közigazgatás. Az 1936. évi közigazgatási továbbképző tanfolyam előadásai. Bp., 1936., Mártonffy Károly: A magyar közigazgatás megújulása. Bp., 1940., Kajdy Béla: Amit min­denkinek tudnia kell... Közigazgatási útmutató. Bp., 21940., Posta Péter: A modern közigazgatás alapjai. Az új munka-állam megalapozása. Bp., 1941., Horváth Jenő: Az utolsó húsz év története. 1920-1940. In: Közigazgatásunk nemzetközi kapcsolatai. Szerk. Mártonffy Károly. Bp., 1941. 65-78. p., Ladik Gusztáv: Tételes közigazgatási jogunk alaptanai. Bp., 31941. 7

Next

/
Thumbnails
Contents