Antal Tamás: Hódmezővásárhely törvényhatósága 1919–1944. Fejezetek a magyar városigazgatás történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 27. (Szeged, 2010)
I. FEJEZET: A KÖZIGAZGATÁS JELLEMZŐI MAGYARORSZÁGO 1919 ÉS 1944 KÖZÖTT
hogy a városok között meglévő különbséget megszüntette volna azzal, hogy nem tett differenciálást az elnevezésben a törvényhatósági jogú és a megyei városok között. A mégis szükségszerű jogi különbözőséget szervezeti és költségvetési szempontok alapján törekedett meghatározni. A tervezet talán legértékesebb részét a városok háztartásáról szóló szakaszok képezték: az addigi fragmentált és divergáló jogi szabályozást megszüntetve, egy jogszabályba vonta volna össze az e tárgykörbe illeszkedő klauzulákat, mint a költségvetést vagy a városi közművek és közüzemek szervezetének rendezését. Sajnálatos, hogy e tervezetet nem engedték továbbhaladni a törvénnyé válás útján: sem a városok, sem a kormányzat nem támogatta igazán. Ugyanakkor 1931-ben készült még egy, rövidebb jogszabálytervezet is az önkormányzati testületek háztartásának rendezéséről, amely az önkormányzati jogok újabb szűkítését eredményezhette volna — nem csoda, hogy a városok élénken tiltakoztak ez ellen is.107 Az egyet nem értés okán a városi kérdés rendezését illetően — a székesfővárosi törvényeken túlmenően — jelentősebb jogszabály csak 1937-ben keletkezett: az 1937. évi VI. törvénycikk,108 amely a szükséges tárgyak közül csupán néhányat, de annál fontosabbakat érintett. Voltaképpen lényegét és mögöttes célját tekintve analógia vonható közte és az 1912. évi városfejlesztési törvény között. Az új jogszabály elsődlegesen a városi területrendezésre és az építésügyre tartalmazott részletes rendelkezéseket. Középpontjában a településfejlesztés állt; ennek előfeltételeként a városfejlesztési és -rendezési tervek városonkénti kötelező megalkotását, valamint teleknyilvántartás vezetését írta elő. Az általános rendezési tervet, az annak alapjául szolgáló geográfiai és ingatlanjogi felméréseket, valamint a fedezetét biztosító háztartási költségvetést hat éven belül, a részletes rendezési tervet pedig az előzőek elkészültét követő két éven belül kellett volna elfogadniuk a városoknak. Az általános rendezési tervben térkép és műszaki adatok szerint ki kellett jelölni a városias kialakításra szánt területeket, s meg kellett határozni, hogy az adott városrészen milyen jellegű (zárt sorú, szabadon álló, előkertes vagy más rendszerű) építkezés a kötelező. Ezen felül kijelölendők voltak azon területrészek is, amelyek a városias környezet szempontjából létrehozandó közterek, parkosított övezetek, vaspályák, vagy éppen üdülő- és sporttelepek, gyógyfürdők, valamint a nagy kiterjedésű üzemek elhelyezésére szolgáltak. A részletes rendezési tervben fel kellett tüntetni az utak szintjének, emelkedésének viszonyait, az építési vonalakat és a méreteket, úgyszintén a közműhálózat elhelyezkedését és a rendezés szempontjából lényeges egyéb körülményeket is. E terveket és közgyűlési határozatokat — a részletes terv kivételével — az iparügyi miniszter és a belügyminiszter egyetértőén hagyhatta jóvá (T1937 1-2. §§). Mindezen kötelezettségek végrehajtását a belügyminiszter ellenőrizte; e jogkörében a városokat akár kötelezhette is a rendezési tervek és a felmérések elkészítésére, 107 Csizmadia 1976, 397-401., Csizmadia 1941, 191-195. p. 108 Harrer Ferenc: Városrendezési politika. In: A mai magyar város. Bp., 1938. 418-427. p., Harrer Ferenc: A városrendezésről és az építésügyről szóló törvény. In: Városfejlesztés, városrendezés, városépítés. Szerk. Mártonffy Károly. Bp., 1940. 303-315. p., valamint lásd az említett tanulmánykötet egyéb szerzőinek írásait is! Csizmadia Andor: A magyar városrendezési törvény. Katolikus Szemle. 1937. április 1. (4. szám) 204-212. p. 31
