Antal Tamás: Hódmezővásárhely törvényhatósága 1919–1944. Fejezetek a magyar városigazgatás történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 27. (Szeged, 2010)

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY TÖRVÉNYHATÓSÁGI JOGGAL FELRUHÁZOTT VÁROS SZERVEZÉSI SZABÁLYRENDELETE

szeírás alkalmára felhítt bizottsági tagokat az összeírást teljesítő tisztviselő rangosztá­lya szerinti napidíj illeti meg. Magántermészetű ügyekben is a napidíj a vonatkozó közgyűlési és tanácsi határo­zatok szerint számítandó. Az élelmezési díj szolgák és cselédek számára szintén. Ezen szakasz intézkedései az anyakönyvvezetőkre nem terjednek ki. Külterület alatt a városi sorompókon kívül eső terület értendő. II. Fejezet Mellékjárandóságok 215. § A városi tanács felügyelete és kezelése alatt álló alapítványi vagy pedig az árvatá- ri pénzek magánfeleknél való kamatoztatás mellett elhelyezése, illetve kölcsönadása esetében a zálogjog telekkönyvi bekebelezése kizárólag a tiszti ügyész által foganato- síttatik, ennek eszközléséért az ügyésznek a magánfelek által fizetendő munkadíj a kész kiadásokon felül a következőkben állapíttatik meg: 1000 koronáig 8 korona, 1000 koronától 2000 koronáig 10 korona, minden további 2000 korona után 4 koronával több díj fizetendő; a megkezdett 2000 korona egésznek vétetik. 216. § A halottkémlésért járó díjul úgy a bel-, mint külterületen vagyonos egyéneknél esetenként 30 K. jár; szegényeknél azonban a halottkémlés díjtalanul teljesítendő. XIII. RÉSZ A városi alkalmazottak jogai és kötelességei 217. § Az 1883: I. te. 5-ik §-a VI. és VIII-ik pontjaiban felsorolt tisztviselőkön kívül a törvényhatósági tisztviselők, segéd- és kezelő személyzet alább megnevezett tagjaira nézve hivatali minősítés tekintetében a következő képzettség állapíttatik meg: a tanácsnokra, a községi bíróra, árvaszéki jegyzőre és az ügyosztályi fogalmazók­ra az 1883: I. te. 3-ik §-ában előírt jogi képesítés; ezen szabály alól kivétel a gazdasá­gi tanácsnoki állás, melyre gazdasági főiskolai képzettségű egyén is megválasztható; a számvevőségi tisztviselőkre a főgimnáziumi vagy főreáltanodai tanulmányok bevégzé­se és érettségi vizsgálat, avagy a nevezett középtanodákkal egyenrendű kereskedelmi iskola vagy megfelelő katonai tanfolyam bevégzése, továbbá az államszámviteltani vizsga letétele; a közgyámra, adótisztre, nyilvántartóra a főgimnáziumi vagy főreáltanodai ta­nulmányok bevégzése és érettségi vizsgálat, vagy ezen középtanodákkal egyenrendű kereskedelmi iskola vagy katonai tanfolyam bevégzése, az iskolaigazgatókra és irodatisztekre a középiskola IV-ik osztályának sikeres be­végzése; 249

Next

/
Thumbnails
Contents