Antal Tamás: Hódmezővásárhely törvényhatósága 1919–1944. Fejezetek a magyar városigazgatás történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 27. (Szeged, 2010)
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY TÖRVÉNYHATÓSÁGI JOGGAL FELRUHÁZOTT VÁROS SZERVEZÉSI SZABÁLYRENDELETE
A kész beadványok naponként a hivatalos órák végeztével, a sürgősek pedig azonnal visszaadatnak a kiadónak, ki azoknak aláírásáról és kiadmányozásáról gondoskodik. Leveleket, hatósági bizonyítványokat, okmányokat, fölterjesztéseket és utalványozást tartalmazó határozatokat a polgármester, egyéb határozatokat pedig az illető jegyző írja alá. A kiadmányok rendszerint posta útján kézbesítendők, azonban a helyben és a kiadói utasítás szerint nem postán kézbesítendő kiadmányoknál az átvevő az átvételt kézbesítési íven köteles elismerni. A kézbesítési ív rovatai a következők: 1. iktató- könyvi, illetve ügyszám, 2. a darab neme és mellékletek száma, 3. a hivatalnak vagy félnek neve, melynek kézbesítendő, 4. a kézbesítés napja, 5. az átvevő aláírása. A kézbesítési ívek minden ügyre nézve külön állítandók ki, és megőrzés végett az iratokhoz csatolandók. A kiadó a kézbesítések pontos és haladéktalan eszközléséért felelős. Az ügyek kiadmányozása a kiadókönyv illető rovatába azonnal bevezetendő, és a kiadmányozás napja a fogalmazványra följegyzendő. A postán küldött kiadványról postakönyv vezettetik. Ha a postán küldendő kiadványokhoz pénz csatoltatik, ez esetben a levelet a kiadó az iratokkal együtt a kiadókönyv mellett a pénztárhoz teszi át, honnan a pénzes küldemény postára adatik. A kiadmányozás után visszamaradt fogalmazványok és egyéb ügyiratok, úgy a jegyzőkönyvek iktatói kivezetés után a kiadó által 8 nap letelte után levéltárba helyeztetnek. A pénzes levelek föladásáról szóló postavevények számadási mellékletül a megfelelő naplótételhez csatoltatnak. A kiadó a kezelése alatt levő s egyes tisztviselőknek ideiglenes használatra általa kiadott iratokról, a jegyző által megállapított rovatok szerint, zsinórral átfűzött és a polgármesteri hivatal pecsétjével pecsételt jegyzőkönyvet vezet. A kiadói teendők ellátására a polgármester által egy írnok alkalmaztatik, aki 300 korona személyes pótlékot élvez, mely összeg azonban a nyugdíjba nem számítható be. A kiadóhivatal a főjegyző felügyelete alatt áll. VII. Fejezet Közigazgatási iroda 197. § A közigazgatási irodában 5 rendes írnok működik, az írnokok közül egy a nyilvántartási naplókat vezeti. Az irodai személyzet köteles mindazt, mit a főjegyző, aljegyzők vagy a kiadó reá bíznak, azonnal teljesíteni, és a hivatal érdekében tehetségüket teljes mérvben érvényesíteni. Minden tisztázott ügydarab a fogalmazvánnyal összeegyeztetendő, aminek megtörténtét a letisztázó és egyeztetést teljesítő a fogalmazványon aláírja. A letisztázás vagy egyeztetés helyességéért az illetők felelősek. Az iroda közvetlen a főjegyző felügyelete alatt áll. 242