Antal Tamás: Hódmezővásárhely törvényhatósága 1919–1944. Fejezetek a magyar városigazgatás történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 27. (Szeged, 2010)

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY TÖRVÉNYHATÓSÁGI JOGGAL FELRUHÁZOTT VÁROS SZERVEZÉSI SZABÁLYRENDELETE

131. § A külterületi orvosok a hatóság által részükre kijelölt helyen lakni s lakásaikon hivatalos minőségüket, valamint a lakásaikon tartandó naponkénti rendelési órákat a jelző táblán megjelölni tartoznak, egészségi körükből pedig csak polgármesteri enge­déllyel távozhatnak, távozásukat a főorvosnak és rendőrhatóságnak bejelentik. Rendelkeznek a külterületi fertőtlenítővel, akit teendőire nézve a kellő utasítással ellátnak. Szolgálati tekintetben a tiszti főorvosnak és az elsőfokú egészségügyi hatóságnak vannak alárendelve, azok meghagyásait pontosan végrehajtani tartoznak. A külterületen mindazon hivatalos teendőket végzik, melyekre a belterületi kerü­leti orvosok köteleztetnek, kézigyógyszertárt tartanak, az általuk rendelt gyógyszerek kiszolgáltatásáért járó díjakat a 222/1890. és 175/1896. sz. a. kelt közgyűlési határo­zatokban megállapított módozatok értelmében szedni jogosítva vannak. Hivatalos működésüket a 105/1893. számú közgyűlési határozattal megállapított, miniszterileg jóváhagyott szolgálati szabályzat szerint teljesítik, s arról rendes naplót vezetnek, ennek tartalmát havonként a főorvoshoz kivonatilag beterjesztik. 132. § A hatósági szülésznők úgy a bel-, mint a külterületen a részükre hatóságilag ki­jelölt kerületben tartoznak állandóan lakni, lakásaikat, hivatalos minőségüket jelző­táblával ellátni. Kötelesek saját kerületeikben a szegénysorsú szülő-nőket a kellő segélyben része­síteni, a megbetegült szülő-nőket vagy újszülötteket, különösen szembántalom esetén, az illető kerületi orvosnak gyógykezelés céljából bejelenteni. Az általuk segélyben részesített összes szülési esetekről naplót vezetni, táblázatos kimutatást havonként az illető kerületi orvoshoz beterjeszteni kötelesek. Szolgálati tekintetben a főorvosnak és az illető kerületi és kórházi orvosoknak vannak alárendelve, azok meghagyásait, utasításait szigorúan végrehajtani tartoznak. Működésüket a 78/1902. számú közgyűlési határozattal megállapított, miniszte­rileg jóváhagyott szolgálati szabályzat értelmében teljesítik. 4. Cím Az állatorvosok 133. § A törvényhatóság három belterületi és külterületi helyhatósági orvosi állást rend­szeresít, kik közül az I-ső oszt. állatorvos a közvágóhíd állatorvosi teendőit és a vágó­hídi szabályzat szerint az állatorvosi hatáskörbe utalt teendőket látja el. A törvényható­ság rendelkezése szerint köteles állandóan a vágóhídon lakni, a négy másodosztályú helyhatósági állatorvos a város által a törvény és rendelet szerint ellátandó állategész­ségügyi teendőket végzi. A polgármester rendelkezésére az I-ső oszt. állatorvost a vá­góhídon — akadályoztatása esetén a vágóhídi szolgálatban — külön díj igénylése nél­kül helyettesíteni kötelesek. 214

Next

/
Thumbnails
Contents