Antal Tamás: Hódmezővásárhely törvényhatósága 1919–1944. Fejezetek a magyar városigazgatás történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 27. (Szeged, 2010)

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY TÖRVÉNYHATÓSÁGI JOGGAL FELRUHÁZOTT VÁROS SZERVEZÉSI SZABÁLYRENDELETE

117. § A tanácsnokok az elnökei azon bizottságoknak is, melyek az ügyosztályhoz utalt valamely tárgyban a közgyűlés és tanács által kiküldetnek. A tanácsnokok kötelesek az elintézés végett nekik kiosztott ügyekről előadói könyvet vezetni, s minden ügyet gyorsan, és pedig a sürgősnek jelzett ügyek kivételé­vel — melyek soron kívül intézendők el — lehetőleg sorrendben elintézni. 2. Cím 2. Fogalmazók 118. § A fogalmazók teljesítik ügyosztályaiknál a fogalmazói teendőket, a kiosztott ügy­darabokat főnökeik utasításai szerint feldolgozzák, vezetik az előadói és iktatói köny­veket s egyéb segédkönyveket, általában végzik mindazon teendőket, melyekkel főnö­keik által megbízatnak. — Az ügyosztályokban és főnökeik elnöklete alatti bizottság­ban végzik a jegyzői teendőket. Az aljegyzők akadályoztatása esetén azoknak jegyzői teendőit — a polgármester kijelölése szerint — ellátják. A fogalmazók az ügyosztályokhoz a polgármester által osztatnak be. IV. Fejezet A tanács mellé rendelt hivatalok 1. Cím Jegyzői hivatal 119. § A jegyzői hivatal áll: a főjegyzőből, az I-ső és Il-od osztályú aljegyzőkből. 120. § 1. A főjegyző a közgyűlésnek és a közigazgatási bizottságnak, továbbá az igazoló és a bíráló választmánynak, az árvaszéki, az erdészeti II. fokú fellebbviteli bíróságnak és a közigazgatási bizottság fegyelmi választmányának jegyzőkönyveit vezeti, s szer­keszti a jegyzőkönyvekből eredő felterjesztéseket, átiratokat és okmányokat, amennyi­ben azok nem egy másik tanácsi előadó ügykörébe vágó ügyről szólnak, vagy elkészí­tésük kivételesen a főjegyzőre bízatik. 2. A közigazgatási bizottság félévi jelentéseit összeállítja. 3. A polgármester akadályoztatása esetén, vagy akkor, amikor ennek az elnöki teendőket kell teljesíteni, előadója a törvényhatósági közigazgatás körébe tartozó ügyeknek a közigazgatási bizottságban (1876: VI. te. 8. §). 4. Felügyel az iktató-, betűsoros tárgymutató és nyilvántartási könyv pontos vi­telére. 209

Next

/
Thumbnails
Contents