Antal Tamás: Hódmezővásárhely törvényhatósága 1919–1944. Fejezetek a magyar városigazgatás történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 27. (Szeged, 2010)

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY TÖRVÉNYHATÓSÁGI JOGGAL FELRUHÁZOTT VÁROS SZERVEZÉSI SZABÁLYRENDELETE

A városi téglagyár kezelésének közvetlen felügyelője, mely kötelességének telje­sítése tekintetében a gazdasági ügyosztály főnökének utasításait követi és az eljárásáról szóló jelentéseit ehhez tartozik beterjeszteni. A kerti munkások foglalkozását ellenőrzi, a foglalkozási kimutatásokat igazolási záradékkal ellátja. A kertek időnkénti leltározásánál részt vesz. A városháza összes helyiségeit tisztán tartja, azt felügyeli s folyton ellenőrzi, felmerülő esetben a gazd. tanácsnok útján a tanácsnak jelentést tesz. Kaskötő tanfolyamoknál gazdasági intézkedéseket a felügyelő tanácsnok utasítása szerint megteszi, a tanfolyam készítményeit leltárilag bevételezi s ezekből az egyes darabokat a meghatározott áron eladja, a befolyó pénzeket a házipénztárba azonnal beszolgáltatja. Ellátja a katonai beszállásolást és az előfogatok kiszolgáltatását. Orködési köre kiterjed a közös [sic!] hadsereg és honvédség elszállásolására, a szükséges tiszti, irodai, raktári és egyéb helyiségeknek a tanács helybenhagyásának fenntartása mellett előállítására. Tartozik a kibérelt vagy a város tulajdonát képező épületekben levő katonatiszti lakások, irodai vagy egyéb helyiségek után a város házi pénztárának megtérítendő lak­bérilletményeket a kibérlésre, illetőleg lakásátadásra vonatkozólag azonnal megteendő jelentésében az illető kezelő katonai parancsnokság terhére előíratás végett a katona­ügyi osztály útján a tanácsnak bejelenteni, az esedékes lakbérilletmények befizetése végett a fizető katonai parancsnokság közegét a városi pénztárhoz utasítani, a lakás vagy egyéb helyiségek elhagyását pedig a netán előírt járandóságok beszüntetése vé­gett idejekorán bejelenteni. Az átvonulási szállásbéreket befizetés céljából átveszi. Köteles a városban levő katonaság létszámáról, annak hol és miként történt el­szállásolásáról elszállásolási jegyzéket vezetni, az elszállásolt katonaság és honvédség után fizetendő szállásbér illetményekről, úgyszintén a tiszti lakok, irodai és egyéb helyiségek használatáért járó díjakról a fizetendő összegeket kitüntető kimutatásokat kellő időben a katonai ügyosztály útján a tanácshoz benyújtani. A lakosságnál elszállásolt katonaság és honvédség után esedékessé vált és a szál­lást adott lakosság között kiosztandó összegekről kimutatást szerkeszt, s azt a tanács­hoz kiutalványozás végett beterjeszti, kiutalványozás és a pénz felvétele után a kifize­téseket elszámolás mellett eszközli. Az irodatiszt mindazon szakbeli teendőket, melyekkel a tanács részéről megbíza- tik, teljesíteni köteles; árveréseknél, leltározásoknál részt vesz. A város által bérelt fogatok miként való igénybe vételéről oly kimutatást tartozik vezetni, melyből a fogatoknak mikor, mily célra s mely ideig való használata a leg­pontosabban kitűnjék; fogatokat a gazdasági irodatiszt nem rendelhet ki, még saját számára sem, hanem azok csakis a gazdasági tanácsnok irányításával rendeltetnek ki, mely célból az illető hivatalfőnöknek mindannyiszor e gazdasági tanácsnokhoz kell fordulni, az igénybevétel iránti megkeresések — a legkivételesebb esetektől eltekintve — a gazdasági tanácsnokhoz 24 órával előbb küldendők. A szükséghez képest egy hivatalszolga az irodatiszt rendelkezésére bocsátható. 203

Next

/
Thumbnails
Contents