Antal Tamás: Hódmezővásárhely törvényhatósága 1919–1944. Fejezetek a magyar városigazgatás történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 27. (Szeged, 2010)

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY TÖRVÉNYHATÓSÁGI JOGGAL FELRUHÁZOTT VÁROS SZERVEZÉSI SZABÁLYRENDELETE

A zárszámadásokra nézve szükséges intézkedések megtétele és foganatosítása fö­lötti szoros felügyelet szintén a tanácshoz tartozik. A tanács gondoskodik arról is, hogy az évi költségvetésnek kiegészítő részét ké­pező, a város ingatlan és ingó vagyonáról szóló leltár az időközi változások pontos kitüntetésével a legtökéletesebben vezettessék, hat évenként helyszínen egészen újból felvétessék s évenként kiigazíttassék. 96. § 97. § A tanács határozatait a 4600/901. B. M. rendeletben megállapított alakban szer­keszti és kézbesítteti.5 Az utalványrendelet egy példányát a polgármester írja alá. 98. § A tanácsi határozatok a kézbesítéstől számított 15 nap alatt föllebbezhetők. A föllebbezés a tanácshoz adandó be, mely azt az ügyiratokkal felszerelve 8 nap alatt az illetékes felsőbb hatósághoz felterjeszteni tartozik (1886: XXI. te. 75. §). 99. § A tanácsülésekben előadandó minden egyes tárgy az ügyosztályt vezető által ada­tik elő. E célból minden egyes tárgyról külön előadási ív szerkesztendő, melynek bal ha­sáblapja az ügydarab számát és rövid kivonatát, jobb hasáblapja pedig az előadó hatá­rozati javaslatát, az ülés keltét, továbbá a határozat értelmében szükséges levelek vagy felterjesztések, illetőleg jelentések és egyéb kiadványok kész fogalmazványait és a ki­adó részére a kiadmányozás miként foganatosítására vonatkozó utasítást tartalmazza, a fogalmazványt készítő előadó által aláírva. Ha az előadó javaslata elfogadtatik, az előadói ívre az elnök a kiadmányozási el­lenjegyzést rávezeti s a jegyzőnek átadja. 100. § Ha az előadó javaslata egészben vagy részben el nem fogadtatnék, és a határozat­hoz az előadó hozzá nem járulna, a többség által megállapított határozatot indokaival együtt az esetben is az előadó szerkeszti, valamint az szerkeszti a netalán szükséges felterjesztések, átiratok fogalmazványait is, melyeket az elnök kiadmányozási ellen- jegyzésével ellátottan további eljárás végett ugyancsak a jegyzőnek ad át. A tanács által megállapított s tanácsi határozattá vált előadmányon változtatást, módosítást, igazítást tenni senkinek sem lehet. 5 Az említett rendelettel szemben a kézbesítésekre vonatkozóan a következő jogszabály tartalmaz út­mutatást: a m. kir. ministerium 4600/1902. M. E. számú rendelete az 1901: XX. t-cz. 25-30. §-ainak élet- beléptetése és a Kézbesítési Utasítás megállapítása tárgyában. MRT 1902. Bp., 1902. 1928-1945. p. 199

Next

/
Thumbnails
Contents