Antal Tamás: Hódmezővásárhely törvényhatósága 1919–1944. Fejezetek a magyar városigazgatás történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 27. (Szeged, 2010)

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY TÖRVÉNYHATÓSÁGI JOGGAL FELRUHÁZOTT VÁROS SZERVEZÉSI SZABÁLYRENDELETE

Az árverések jóváhagyása 4000 koronát meghaladó évi haszonbérnél a közgyűlés, 4000 koronát meg nem haladó évi haszonbérnél pedig a városi tanács hatáskörébe tar­tozik. Kikiáltási árul rendszerint a költségelőirányzat megfelelő tétele szolgál. Ha az árverés sikerre nem vezet, vagy ha a város érdeke kivételesen a magánúton való egyezkedést javasolná, a vagyon szabad kézből is kiadható; az e tárgyban hozott közgyűlési határozat azonban kifüggesztendő, s ellene a kifüggesztéstől számított 15 nap alatt a város kötelékébe tartozó bármely adófizető a tanács útján fellebbezést adhat be. A fellebbezés fölött a belügyminiszter dönt. A föntebbi 15 napi határidő leteltéig, vagy ha föllebbezés adatott be, annak elintézéséig az ily határozatok végre nem hajt­hatók. 86. § A városi vagyon újabb hasznosítása érdekéből köteles a tanács kellő időben meg­ejtendő hirdetések után a verseny vagy ajánlat megtartását nagyobb bérleteknél lehe­tőleg 6 hóval, kisebb vagy rövidebb tartamú bérleteknél legalább 6 héttel a lejárat előtt teljesíteni. Termények eladása kellő időben közhírré teendő. 87. § A város számára teljesítendő munkálatok, szállítások és vállalatok kiadása a köz­szállítási szabályrendelet értelmében eszközlendő (83.000/907. B. M. r.).4 A jóváhagyás 4000 koronáig a tanács, ezen összegen felül a törvényhatósági köz­gyűlés hatáskörébe tartozik. 88. § A város részére teljesítendő munkálatok és szállítások a tisztviselőknek, segéd- és kezelő személyzet tagjainak, házastársaiknak, föl- és lemenő rokonaiknak ki nem ad­hatók, sem azok a város közönségével szerződéses bérleti viszonyra nem léphetnek. 89. § A város számára teljesítendő munkálatok, jelesen: építkezések, a középületeken, csatornákon vagy azok alkatrészein szükséges javítások, eszközök, szerek beszerzésé­nek megrendelése csupán előlegesen megvizsgálandó költségvetés, illetve terv alapján történhet, és a végrehajtott munka, valamint a szállított eszközök, szerek rendszerint az illető ügyosztályi főnök, a számvevőség egyik tagjával egyetértőleg, nagyobb érté­kű munkálatoknál és szállításoknál pedig szakértők közbejötté mellett megejtendő fe­lülvizsgálat alá vonandók, melyek eredménye a díj vagy ár utalványozásánál irányadó. A felülvizsgálati ügyek soron kívül intézendők el. 4 Am. kir. belügyminister 1907. évi 83.000. számú körrendeleté valamennyi törvényhatósághoz a „Közszállítási szabályrendelet” életbeléptetéséről. MRT 1907. Bp., 1908. II. 1307-1409. p. 197

Next

/
Thumbnails
Contents