Antal Tamás: Hódmezővásárhely törvényhatósága 1919–1944. Fejezetek a magyar városigazgatás történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 27. (Szeged, 2010)
IV. FEJEZET: A SZABÁLYRENDELET-ALKOTÁS HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN
mi adó azokat is, akik nyilvános helyen — úgymint kávéházakban, vendéglőkben, kaszinókban vagy klubok, társulatok és körök helyiségeiben — az említett közösségi játékokat játszották. Azonban adómentességet élveztek a tudományos vagy tanulmányi célra rendezett előadások — beleértve a cserkészek ünnepélyeit is —, valamint a diákok részére szervezett, szoros értelemben vett tanulmányi rendezvények és majálisok, feltéve, hogy ezek nem voltak táncmulatsággal egybekötve, és a belépésért díjat nem szedtek, illetve azt helyettesítő vendéglátást sem biztosítottak. Szintén nem kellett adózni a tánctanfolyamok után, ha azok kizárólag az oktatást szolgálták, valamint a templomi ünnepségek és hangversenyek, továbbá olyan vigalmak esetében, amelyek megtartásához rendőrhatósági engedély nem volt szükséges. Nem fizettek vigalmi adót azon személyek sem, akik hivataluknál fogva vettek részt valamilyen — a jogszabály hatálya alá tartozó — rendezvényen, vagy a sajtó képviselői voltak. Egyébként az adó- mentességet sem részben, sem egészben nem engedélyezhették, s átalány formájában sem volt az adó fizethető.511 A vigalmi adó összegét a belépőjegyek árának vagy az azokat helyettesítő díjaknak meghatározott százalékában avagy tételes formában kellett meghatározni. E szerint például az állandó jellegű színházaknál a belépőjegy árának öt százaléka, hangversenyeken a részvételi díj tíz százaléka, kabaréban, varietében, cirkuszban és állatseregleteknél, valamint filmszínházakban a belépő díjak tizenöt százaléka képezte az adó mértékét. A sporteseményeken, kiállításokon és jégpályákon szedett belépők után részben tételes összegben határozták meg a fizetendő adót: tíz fillérig terjedő belépőjegynél két fillér, harminc fillérig menő jegynél hat fillér, ennél magasabb árú, de legfeljebb hetven filléres jegyért már az ár húsz, majd harminc, negyven és ötven százaléka volt az adó értéke és mértéke. Ha a belépő nélkül szervezett rendezvényt adózási kötelesség terhelte, a vigalmi adót a helyiség befogadóképessége és a napok száma alapján állapították meg. A nyilvános mulatóhelyeken és kávéházakban folytatott szerencse jellegű játékokért, valamint a sakk- és tekemérkőzésekért a fizetett pénz 25 százaléka volt az adó mértéke. A belépti díj nélküli zenés és táncos mulatságokban — függően annak jellegétől — húsz fillértől három pengőig terjedt személyenként a vigalmi adó.512 Az adó megállapítása végett a rendezvényszervezőknek a jegyeket az adóhivatalnál előre be kellett mutatniuk, ahol a bélyegzést követően az adót nyomban beszedték. Biztosíték nyújtása esetén a vigalmi adót — külön engedéllyel — utólag is megfizethették. A bérletjegyek nyomán az azokért teljesített ellenérték, tiszteletjegyek esetében pedig a minőségüknek megfelelő értékű jegyek után számították az adót. A nyilvános helyeken folytatott kártya- és egyéb szerencsejátékok után a vigalmi adót ezen helyek tulajdonosai vagy vezetői adójegyek útján voltak kötelesek beszedni. Az ilyen egyszeri használatra rendelt jegyeket a belépés előtt kettészakították; az egyik felét a szervező, a másikat a belépőjegy tulajdonosa tette el.513 Ha nem használtak fel valamennyi, előzetesen bemutatott jegyet, a rendező az eseményt követő nyolc napon belül kérhette 511 Uo. 9-11. p. 512 Uo. 12-13. p. 513 Uo. 14-15. p. 122