Antal Tamás: A tanácsrendszer és jogintézményei Szegeden 1950-1990 - Dél-Alföldi évszázadok 26. (Szeged, 2009)
VI. FEJEZET: EREDMÉNYEK
dők a tanácskorszak államigazgatási megoldásai az alkotmánytörténet tükrében? A feltett kérdés megválaszolása érdekében az előző fejezetekben Szeged példáján vizsgáltuk a tanácsi szervek felépítését és működésének szabályozását. Anélkül, hogy ismétlésekbe bocsátkoznánk, érdemes néhány jelenségre utólag és külön is felhívni a figyelmet. Bihari Mihály azon megállapításából célszerű kiindulni, mi szerint a szocialista társadalom politikai rendszerét — a korábbi államközpontú politikai rendszerrel szemben — a pártközpontúság jellemezte és határozta meg. 609 A pluralitást nyíltan — jogilag is — elutasító államban annak biztosítására, hogy valóban csak egyfajta politikai érdek érvényesüljön mind a felső és közép, mind az alsó igazgatási szinten, olyan intézményi struktúrát kellett létrehozni, amely kettős jellemzővel bírt: mivel 1945-ben megalakult az ENSZ, és az ebbéli tagságra — az Egyesült Államok nemtetszésének ellenére — Magyarország is szükségképpen törekedett, ezért figyelembe kellett venni az alapokmányának elveit, benne az emberi jogokat tiszteletben tartó állami intézményrendszer kívánalmát. 610 Ugyanakkor már a népi demokráciák hajnalán tudták azok megalkotói, hogy a demokratikus kívánalmaknak csupán formálisan akarnak eleget tenni, és valójában egy baloldali diktatórikus (totális) államot szándékoznak berendezni. Ennek elméleti alapját szolgáltatta az egyetlen párt, az MDP (1957-től MSZMP), amely magát alkotmányon kívüli közjogi tényezőnek tekintette, és a gyakorlatban közvetlenül irányította az elnöki tanácsot, a minisztertanácsot és a ritkán ülésező országgyűlést. Azonban ahhoz, hogy a rendszer minden állampolgárt a legközelebbről szólíthasson meg és végső soron ellenőrizhessen, a helyi közigazgatásig kellett megszervezni a közvetlen irányítási mechanizmusokat. Ezt jelentette a demokratikus centralizmus, amely önkormányzati hatású intézményekkel, de központi ellenőrzésű irányítással valósította meg a területi közigazgatási feladatokat. Ha a tanácsok hatáskörének fejlődését vizsgáljuk, megfigyelhető, hogy az első két tanácstörvény igen szűkszavúan és teljesen generálklauzulákkal fogalmazta meg az odatartozó felsorolásokat, amelyekből azonban annyi egyértelműen kitűnik: a hagyományos önkormányzati funkciókon túl (önigazgatás, helyi közszolgáltatások biztosítása) gazdaságirányító és tömegmozgalmi feladatokat is el kellett látniuk. Ennek oka abban rejlett, hogy a tervutasításos gazdaság célkitűzéseinek megvalósítása csak a legkisebb helyi gazdasági egységekre is kiterjedő ellenőrzéssel volt teljesíthető, így — az autonóm folyamatok helyett — az állami utasítások határozták meg a termelés rendszerét. Ehhez volt szükséges a kollektivizálás is, mivel e nélkül a mikrogazdasági jelenségek nem lettek volna teljesen irányíthatók. A másik oldalról a demokratikus berendezkedés igazolása végett igyekezték az állampolgárokba oltani annak a kollektív tudatát, hogy ők valóban részt vesznek a termeléstől az igazgatásig minden állami funkcióban. Ezt szolgálták azok az intézmények, amelyek a tömegmozgósítást és a tömegkapcsolatok fenntartását végezték. Megnyilvánult ez a tanácskozási központokban, a lakó- és utcabizottságokban, a munkahelyi politikai szervekben, a tanácstagi beszámolókban és a társadalmi munkának nevezett tömeges akciókban egyaránt. 609 Tudósklub: válogatás a televízió műsorából. Szerk. Papp Zsolt. Bp., 1981. 114. 610 NAGY KÁROLY: A nemzetközi jog. Püski, Bp., 1999. 447-448., Az Egyesült Nemzetek Alapokmányának törvénybe iktatásáról szóló 1956. évi I. tv. Lásd az alapokmány preambulumát és az 1. cikkét! Az Egyesült Államok és Magyarország ellentétéről lásd RÉVÉSZ: Az osztályharc... i. m. 22-27.
