Antal Tamás: A tanácsrendszer és jogintézményei Szegeden 1950-1990 - Dél-Alföldi évszázadok 26. (Szeged, 2009)
V. FEJEZET: A SZEGEDI TANÁCS JOGALKOTÓ TEVÉKENYSÉGE
né váltak, valamint módosítsák azokat, amelyek ugyan időszerűek, egyes rendelkezéseik azonban túlhaladottak. 516 A tanácsi határozatok a nem rendeletalkotási körbe tartozó társadalmi viszonyokat, valamint a tanács működésével összefüggő eseti döntéseket foglalták magukban. Rendszerint minden érdemi, a tanácsi tevékenységgel kapcsolatos döntést határozati formában tételeztek. A végrehajtó bizottság valamennyi hivatalos döntését vb határozatként hozta meg. A határozatoknak általában három típusa volt megkülönböztethető: léteztek normatív, egyedi ügyben hozott és jogilag releváns intézkedéseket nem tartalmazók. 517 A tanács által kibocsátott jogforrások nagyobb része formailag ezek körébe tartozott. A helyi szintű jogszabályokkal és egyéb jogalkotási termékekkel (mai kifejezéssel élve: az állami irányítás egyéb jogi eszközeivel) szemben is érvényesültek bizonyos tartalmi és alaki követelmények. Ehhez a minisztertanács és a Tanácsi Hivatal bocsátott is ki mintákat zsinórmértékül. A jogszabályszerkesztés alakisági szempontjai tulajdonképpen nagyban hasonlítottak a napjainkban használatosakhoz, egészen pontosan a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. tv. rendelkezéseiben foglaltakhoz, amely jobbára az akkor fennálló gyakorlatot rögzítette, s amely helyett új törvényt máig nem fogadott el a jogalkotó. Az érvényesség egyik feltétele volt a helyben szokásos módon történő közzététel, amely közszemlére tétellel, a vb hivatalban való kifüggesztéssel, a rendszeres hivatalos periodikák megjelenése után pedig Szegeden a Tanácsi Híradóban (1964től), majd Szeged Megyei Városi Tanács Közlönyében (1971-től) történő publikálással valósult meg. 518 Ugyanakkor hozzá kell fűzni, hogy az említett két kiadványban nem jelentettek meg minden tanácsi és vb határozatot, azokat belső szempontok szerint szelektálták. A hiányzók a tanácsi és vb jegyzőkönyvekből ismerhetők meg. (Például a Csongrád megyei végrehajtó bizottság előtti beszámolókról szóló határozatokat és az azok nyomán született értékeléseket rendre mellőzték a Közlönyből, csupán az 1987. évi megyei vb határozat vált publikussá e témakörben.) A szegedi tanács tanácsrendeleteinek száma összesen 154 volt, amelyek közül 91 önálló jogalkotási produktum, 53 módosítás, 10 pedig az idejét múlt normák hatályon kívül helyezése tárgyában keletkezett. 1950 és 1954 között csupán egy rendeletet alkottak, 519 majd azt követően — 1962 kivételével — minden évben néhányat. A legtöbb ilyen jogszabály 1968-ban (12), 1976-ban (8), 1986-ban (11) és 1989-ben (11) készült. 520 A következő szakaszokban ezek közül a tárgykör szerint lényegesebbnek vagy érdekesebbnek tekinthető, eddig nem részletezett rendeleteket, továbbá a kiemelendő határozatokat mutatjuk be. 516 22/1967. (IX. 8.) NET határozat a tanácsrendeletek felülvizsgálatáról. 517 BIHARI: AZ államhatalmi... i. m. 226-228. 518 30-2/1971. (T. K. 11.) MT TH utasítás a tanácsi hivatalos lapok és egyéb sajtótermékek kiadásáról. Tanácsok Közlönye, 1971. március 18. (11. szám) 318-319., valamint SZILÁGYI: Ahogy... i. m. 175182. 519 1/1951. sz. szabályrendelet a hús- és hentesáru forgalmának szabályozásáról. Jkv. 5201-3/2/1951. sz. tanácsi határozat és melléklete. (1951. június 15.) 520 Lásd táblázatokba foglalva részletesen SZILÁGYI: Ahogy... i. m. 130., SZILÁGYI GYÖRGY: A tanácsrendelet-alkotás tervszerűségének szegedi tapasztalatai. Ál 1975. január. (1. szám) 85-92.