Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

I. AZ ALFÖLD TÖRTÉNETE ÉS IGAZGATÁSA

Az „öngól" leglátványosabb példáját maga Rákosi Mátyás szolgáltatta, 1956 májusában bejelentve a megyék és járások számának 1957-től életbelépő csökkentését. A legerősebb verzió alföldi aspektusú lényege Békés megye felosztását jelentette Csongrád, Hajdú-Bihar és Szolnok megyék között. Az amúgy is feszültségekkel terhes előkészítő szakaszban az éveken át teljes engedelmességhez szokott párt- és tanácsi vezetés Békés megyében a nyilvános ellenvéleményt is vállalni kényszerült. A terv 1956. október elején lekerült a napirendről, de a hosszú távú gazdasági tervezés kapcsán a forradalom utáni évektől kezdve szakmai berkekben a regionális területbeosztás kérdéseivel újra és állandóan foglalkoztak. A gazdasági körzetek és a közigazgatási határok összehangolása az ipartelepítés és a városhálózat alakítása, a falusi területekről a városokba település nagy arányai (1960-tól) miatt nemegyszer élesen jelentkezett. (8. és 9. ábra) A Kádár-rezsim támogatta a szakmai helyzetfelmérést, de átfogóbb intézkedést nem tartott szükségesnek, az 1968-ban életbe léptetett gazdaságirányítási reformokat követő másfél évtizedes fellendülés idején sem. Elegendőnek látta a régiókat kirajzoló ún. tervezési-gazdasági körzetek megállapítását és a megyehatárokat változatlanul fenntartotta. Az érdekütközések elkerülésére törekvést mutatja, hogy a lehetőségekhez viszonyítva is mérsékelten támogatta a pártállami vezetés a Budapest ellensúlyozására képes vidéki nagyvárosok (az Alföldön Debrecen és Szeged) erősödését, a főváros kétmilliósra duzzadását alig gátolta. 8. ábra. Az országos regionális beosztás egyik változata az 1960-as évek elejéről (A Vidéki városaink c. kötet nyomán) Jelmagyarázat: 1. Meglévő központok, 2. Kifejlesztésre javasolt központok 9. ábra. A regionális rendszer társcentrumokat javasló verziója az 1960-as évekből (A vidéki városaink c. kötet nyomán)