Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

I. AZ ALFÖLD TÖRTÉNETE ÉS IGAZGATÁSA

Az újraszervezés másik lehetőségének tényleges megnyitása előtt az udvar széles körű jogokkal ruházta fel a birtokigényeket elbíráló Neoacquistica Commissiot, továbbá befejezte a tiszai-marosi határőrvidék megszervezését, s ennek ürügyén igen nagy területeket szakított ki 1703-ig a visszaállításra váró megyék (Arad, Csanád, Csongrád, Bács) testéből. A határőrvidékre telepített szerb és kisebb részben román lakosok a katonáskodás fejében földet, adómentességet és kedvezményeket kaptak. Csak parancsnokaiknak voltak alárendelve. Magatartásukban a „civil" magyarokkal és azok helyi vezetésével szemben gyakran kifejezésre juttatták kiváltságos helyzetüket. A nem ok nélkül kialakult ellentétben annak a ténynek is alapvető szerepe volt, hogy az 17031711 közötti Rákóczi-szabadságharc idején a határőrvidék „rác" fegyveresei sorozatos támadásokat vezettek a kurucok ellen, s később is karhatalmi feladatokat láttak el a jobbágyság restaurálása miatt elégedetlen parasztsággal szemben. (Ezt a rendszert Toppantotta meg átmenetileg az 1735. évi, Szegedinác Péró vezette felkelés.) A tiszai-marosi, részben a Duna mentére is kiterjedő határőrvidék (2. ábra) 1750ig állt fenn, bár feloszlatását s ezzel a megyék, egyben az ország területéhez való „visszakebelezését" (nevezték polgárosításnak, azaz „civil" irányítás alá helyezésnek is) már az 1741. évi 18. törvény kilátásba helyezte. A török uralom alól 1716-ban utoljára felszabadult déli országrésznek a bécsi udvarban eldöntött berendezése mutatja a legjobban a Kollonich-elvek követését. A kiterjedt területen Temesi Bánság elnevezéssel a bécsi hadikamarától függő, közvetlen irányítású koronagyarmatot szerveztek. A török előtti megyebeosztást teljesen mellőzve 1718-ban Temesvár központtal tizenhárom kerületet (végül tizenegy működött) alakítottak ki, katonai irányítás alatt. Több szakaszban — legerőteljesebben Mária Terézia uralkodása idején — mindenekelőtt birodalmi németekkel, mellettük szerbekkel, bolgárokkal, románokkal, esetenként olaszokkal, franciákkal, spanyolokkal megtörtént a Temesi Bánság szervezett betelepítése. Az 1770-es évekig magyarok csak kivételesen kerülhettek a telepesek közé. A Temesi Bánság 1720-ban mintegy harmincezer főnyi népessége — a határőrvidékkel együtt — 1777-re elérte az 565 000 főt, II. József idején pedig megközelítette a nyolcszázezret. A tömeges betelepítéssel párhuzamosan az államkincstár termelésfejlesztő gazdasági intézkedései is eredményesnek bizonyultak. A Habsburg-abszolutizmus az 1760-as évektől kezdve látott elég biztosítékot arra, hogy a koronagyarmat területét a magyar koronához visszacsatolja és annak berendezkedését a magyar alkotmány szerint lehetővé tegye. Ezt előkészítendő — a bécsi közvetlen katonai irányítást fenntartva — 1764-1767-ben a Duna mellett megszervezték a bánsági katonai határőrvidéket, felosztva azt román-illír és német bánsági ezredek szerinti zónákra. (1838-ban az illír-szerb és a román ezredek területét különítették el.) A Bánság többi részét 1768-ban polgári kamarai igazgatás alá helyezték. A polgári igazgatású területre korlátozott Temesi Bánságot 1778-ban rendelettel „kebelezte vissza" Magyarországhoz Mária Terézia. A birtokszerző és a hivatalviselő felvidéki, dunántúli és erdélyi nemesek számára nagy lehetőségek nyíltak a visszatért országrészben még 1778-ban felélesztett három régi vármegye (Torontál, Temes és Krassó) földjén. A hajdani Keve vármegyének a nevét sem vették át. A három bánsági (bánáti) megye határait a középkori helyzetet teljesen mellőzve, mesterségesen állapították meg, a Maros vonalától a határőrvidékig terjedően. (Csanád és Arad megyék-