Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

I. AZ ALFÖLD TÖRTÉNETE ÉS IGAZGATÁSA

csolt közterhek viselése, az állami és helyhatósági szabályozások és kényszerítések tartalma és elviselhetősége. Mielőtt szűkebb témánk tárgyalását megkezdenénk, érzékeltetni próbáljuk a hivatalos, de korrigáló megjegyzések nélkül erősen félrevezető népszámlálási* adatokkal, hogy a tanyavilág közigazgatásának ügye a lakosság nagyon jelentős részét személyében érintette illetve érdekelte. Az összlakosság és a külterületi lakosság lélekszáma 1910 és 1930 között Összlélekszám Külterületi lakosszám 1910 ~l92CT~ 1930 1910 1920 "T93Ö~ Orosháza 22 264 24 079 24 926 " 8 362 9 416 10 635 Szentetornya 5 231 5 506 5 732 2 168 2 353 3 581 A népszámlálások „külterületi" adatai a hivatalos belterületeken kívül összeírottak számát jelzik. Alapvető tévedés lenne a külterületi népességet tanyainak minősíteni. A Szőlőket csak 1936-ban, az 1922-től beépülő Rákóczitelepet még később nyilvánították belterületté. A Szőlőknek 1910-ben 2143, 1920-ban 2428, 1930-ban 2642 lakosa volt, Rákóczitelepnek 1930-ban 1460. Sem e két településrészre, sem Gyopárhalmára, sem Bónum java részére nem érvényesek a tanyai település fő jellegzetességei, mint ahogy a húszas években keletkezett Gyökeresre vagy a nagyobb szentetornyai majorokra szintén nem. A „tisztán" tanyai lakosság számát jelenlegi ismereteink alapján csak hozzávetőleges becsléssel tudjuk megadni 1930-ra vonatkozóan. (Kifejezetten a paraszti tanyás gazdálkodást szolgáló tanyákon lakókat véve figyelembe, nem számítjuk hozzájuk sem az uradalmi majorokban, sem pedig az utóbb joggal belterületté nyilvánított településrészeken élőket.) így közelítve a számokhoz 1930-ban Orosháza akkori határában négy-ötezer, Szentetornyán egyezer-másfél ezer, Cinkuson és Tatársáncon fél ezer, együttesen öt és fél ezer-hat és fél ezer, megengedőlegesen hét és fél-nyolcezer lehetett a valóságosan a tanyákon élők száma városunk mai területén. Nem vitás, hogy a „külterületi" kategóriába sorolt, ám a belterülettel jellegükben, de mindenekelőtt funkcionálisan összekapcsolódott településrészek kommunális „fejlettsége" általában nem volt jobb, mint a tanyavilágé. Közigazgatási, egészségügyi, kereskedelmi, közlekedési, művelődési, rendészeti, postai stb. ellátottságuk azonban — ha egyedül a fizikai megközelíthetőséget nézzük is — a zártabb vagy tömörebb beépítésű városrészeknek eleve kedvezőbb volt. A tanyai (külterületi) közigazgatás kérdése még így is a város mostani területén 1930-ban lakó népesség mintegy negyedrészének az életét érintette. Természetesen másként az orosházi tanyavilágban, mint Szentetornyán, s más problémakörben a Vásárhelyi puszta északkeleti részén. Vizsgálódásunk elsősorban a tanyavilágra irányul, esetenként azonban a külterületi státuszú és belterületi „elbánást" követelő településrészekről is szólnunk kell, a kérdéskörök egykorú összekapcsolódása miatt. Az állami, megyei és helyi szakigazgatást a jogi minősítés vezette, s számukra hivatalosan csak a bel- és a külterület létezett. Ebben nehezen lehetett változást elérni.