Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

IV. TÖRTÉNETÍRÁS A DÉL-ALFÖLDÖN

A felszabadulás utáni szentesi várostörténetírás nehezen formálódott ki, mint ahogy maga a város is 1960 körül indult újra fejlődésnek, ipara fokozatos kiépítésével, a korszerű mezőgazdaság megteremtésével és a tömeges lakásépítéssel. Az 1945 utáni első legjelentősebb szentesi tudományos publikáció a humán tudományokban Nyíri Antalnak, a köztiszteletben tanító szegedi nyelvészprofesszornak az Alföldi Tudományos Gyűjtemény II. kötetében (Szeged, 1948.) megjelent „A kihaló szentesi víziélet néprajzi és népnyelvi maradványai" című, nagyobb terjedelmű dolgozata. Rendkívül alapos, ma már megismételhetetlen munka. 1956 előtt Pamlényi Ervin: Horváth Mihály (Bp. 1954.) c. kismonográfiája Szentes irodalmát is gazdagította. Horváth Mihály (1809-1878) a festő Koszta Józseffel együtt a város legismertebb nagysága. (Koszta nem Szentesen született, s bár hosszú ideig ott élt, Budapesten halt meg.) A helytörténetírás Csongrád megyében 1954 körül éledhetett föl újra. Az 19541956 között kiadott Csongrád megyei Füzetek 19 számából néhány szentesi adatokat is közölt, kifejezetten a városról szóló füzet azonban nem jelent meg. Eperjessy Kálmánnak a sorozatban 1955-ben kiadott „Csongrád megye helytörténeti kutatásának feladatai" című alapos útmutatója szempontjaival a szentesieket is segítette. A város saját kiadásában jelent meg a felszabadulás utáni első érdemleges népszerű áttekintés Szentes múltjáról és jelenéről, Szabó Róbert szerkesztésében, 1962ben, „Szentes. Városismertető" címmel. Szentes erőteljes kertészeti hagyományainak hasznosítása keretében a városban működő Kertészeti Kutatóállomáson folyó kísérletek előzményeit tárta föl gazdag eredeti történeti anyaggal Szalva Péter: A szentesi paprika (Bp. 1959.) című monográfiája. Az intézmény az 1960-as évek első felében széles körű levéltári feltárást végeztetett a zöldségkertészkedés múltjáról. Eredményeit csak kis részben publikálták. A hatvanas évek második felében bontakozott ki Szentesen is a várostörténet iránti színvonalasabb igény, s ekkorra formálódtak ki a kutatás személyi adottságai, a már meglevő intézményi keretekben, s azokon kívül is. A múzeum — az államosítás óta Koszta József nevét viseli — irányadó kutatásai továbbra is az archeológiára összpontosultak. A kutatással foglalkozó néhány tanáron kívül a régi vármegyei levéltárból kinőtt és az országos hálózatba beépült Szentesi Állami Levéltár (1968-tól Csongrád megyei 2. sz. Levéltár, majd a Csongrád Megyei Levéltár Szentesi Fióklevéltára néven) történész munkatársai lettek a várostörténet legjobb lehetőségek között dolgozó művelői. Régebben a hatalmas értékű megyei és városi forrásanyag használata inkább kivételes számba ment. A keveset publikáló Páhi Ferenc mellett az 1959-1968 között Szentesen levéltárosként szolgáló, s onnan a Nógrád Megyei Levéltár igazgatói székébe távozó Schneider Miklós végzett fontos köz- és igazgatástörténeti kutatásokat. Ezúton sikerült kivívni, hogy a levéltár megyei kihatású munkát is végezzen. Páhi Ferenc és Schneider Miklós állította össze (egy 1962. évi kísérlet után) Pusztaszertől Pusztaszerig címmel (Szeged, 1965. Csongrád megyei Múzeumok Füzetei 3. sz.) a megye első forrásszemelvény-gyűjteményét. A szentesi városi pártbizottság első titkára, Labádi Sándor támogatásával, Barta László, Gecsényi Lajos és Schneider Miklós