Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

IV. TÖRTÉNETÍRÁS A DÉL-ALFÖLDÖN

ságú irodalmi hagyományainak kutatását kezdte meg, s a „műfajnak" a legkevésbé kedvező években, 1952-1953-ban (bár különnyomatokat „szervezve") a Makói Múzeum Füzetei három számát tudta kiadni. Ez akkor országosan számontartott eredmény volt, teljes kiadvány ínség lévén a vidéki városokban. Péter László makói kutatásainak első összefoglalása: Espersit Jánosról 1955-ben megjelent munkája az Irodalomtörténeti Füzetek első számaként. 1954-1955-ben Fényszóró, 1959-1960-ban Marosvidék címen néhány számot megért folyóirat-kísérletek jelezték a publikáló törekvéseket, több színvonalas írással. Mindkét kiadvány a szépirodalmat, a művészetet és a tudományt egyszerre próbálta felkarolni. A városismeret addig született makói termésének számbavételével és rendszerezésével nagyon fontos szolgálatot vállalt Tálas Géza: Makó bibliográfiája című munkája, amely 1958-ban jelent meg. s a helyismereti bibliográfiák sorában a legkorábbiak közé tartozik. A szerző, továbbá a nála valamivel korábban induló Császtvay István, a velük egyívású Tóth Ferenc és mások neve jelzi, hogy a két háború közötti kutatógárda mellé felnőtt egy újabb generáció. A negyvenes évek végétől általában is újrarendeződtek a makói kutatók sorai, miután a városból számosan a felsőoktatásba, továbbá különböző irányító beosztásokba kerültek és Makóról eltávoztak. A városhoz fűződő kapcsolataikat a távozás általában nem szakította meg. A hatvanas években a Makót érintő kutatásokban egy új minőségű kapcsolatrendszer fejlődött ki, jórészt az elszármazottakra építve, amikor elsősorban a szegedi egyetemre és a tanárképző főiskolára, a szegedi kutatóintézetekre támaszkodó törekvésként a szakdolgozatok, diplomamunkák makói témaválasztását rendszeressé tették. Ezzel a fiatal szakemberek figyelmét sikerült a városra irányítani. Erdei Ferenc az agrárgazdasági kutatóknak adott makói vizsgálati feladatokat, főként a termelőszövetkezeti üzemszervezés körül. A makói városismeretben az 1960-as évek derekától fogva erősödött meg a minőségi fejlődés, s teljesedett ki a máig tartó szakasz. Ez a közel két évtized igen színvonalas, több ágra bomló, mégis igen tartalmasán összefogott munkát hozott. A makói kutatások és publikációk sokszínűsége, több vonulata a célszerű szervezés révén azonos mederbe került. A mozgatórugót minden esetben a várospolitika tudatossága jelenti — mint bevezetőben jeleztük. A városvezetés a közösséggé kovácsoláshoz nagyon fontos szellemi muníciót kap a tradíciók feltárásával éppúgy, mint a mai valóság nyílt ismertetésével. A tudománytámogató várospolitika helyesen elevenítette fel a közvélemény, a „befogadó és visszaható közeg" korszerű városismereti igényeinek kiszolgálását. Az érdeklődők köre többszöröse a felszabadulás előttinek. A makói tudományszervezés, a kiadványmunka emiatt is közéleti kérdés, egyfajta előfeltétele annak, hogy a lakosság egyik legtudatosabb, felelősségérzetben és kezdeményező erőben is az élenjáró része jól érezze magát, s szívesen áldozza energiáját a város érdekében. Makó kutatásának központja, szervező bázisa a József Attila Múzeum, a Csongrád megyei múzeumi hálózat életerős tagja. Az intézmény munkáját a fentebb jellemzett várospolitikának a maga sajátos eszközeivel történő, magas szintű szolgálata döntően meghatározza A múzeum vezetését 1964 óta a városismeretben rendkívül sokoldalú, fáradhatatlan kutató és szervező Tóth Ferenc igazgató végzi, igen széles kapcsolatok birtokában. Az 1981-ben átadott új múzeumépület, az 1979-ben felavatott Es-