Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

IV. TÖRTÉNETÍRÁS A DÉL-ALFÖLDÖN

tekinti a tudományos megalapozottságú városismeretet, annak minden ágazatát, érzi a makói földbe eresztett szellemi és emberi gyökerek erejét, tápláló szerepét. Ennek a városvezetésnek az egész országban ismert, megalapozott tekintélyt szerzett megszemélyesítője dr. Forgó István, aki 1967 óta tölti be a tanácselnöki tisztet. A városismeretnek a kor szintjén történt, tudatos művelésében Makó éppúgy a reformkorig tekinthet vissza, mint tájunk mezővárosainak nagyobb része, többek között Szarvas, Gyula, Szentes, Békéscsaba, Orosháza. Szirbik Miklós református prédikátor 1835/36-ban írta „Makó Várossának közönséges és az abban lévő Reformata Ekklésiának különös Leírása" című jeles munkáját. (Először Eperjessy Kálmán adta ki 1926ban, másodszor Tóth Ferenc 1979-ben.) Szirbik könyve a maga gazdag tényszerűségével a makói helyismeret alapművei közé tartozik ma is. A reformkor szellemét és a kisvárosi értelmiségi felelősségét sugárzó Szirbik-kézirat után az 1880-as évek közepéig nem mutatkoztak Makón a helytörténet iránti alkotó érdeklődés jelei. A város első újságja, a vármegye félhivatalos szócsövének szerepét is betöltő Maros, 1870-ben indult, de csak később közölt a históriából vett tárgyú cikkeket, szerzők híján elsősorban. A jóval korábbi Békés, Bihar, Temes és Bács-Bodrog megyei példáktól indíttatva 1885-ben makói székhellyel megalakult a Csanád megyei Régészeti és Történelmi Társulat, a Csanádalbertin lelkészkedő Czinkotszky Márton főtitkárkodása mellett. A legszebb időszakában 229 fizető taggal bíró társulat 1890-1902 között három kisebb évkönyvet adott ki, a bennük található dolgozatok azonban Makóról nem sokat mondtak. (Az évkönyvek szerzőinek sorában egyetlen makóit találhatunk csupán.) A társulat tevékenysége éppen a kutató vénájúak hiányában szorult vissza, bár egészen 1948-ig fennállott megszakítással, s később fel tudott élénkülni még. Csanád megye egyetlen városa, Makó, hasonló szellemi társak nélkül, nem tudott megfelelő erőket kinevelni, tömöríteni a helytörténet műveléséhez az első világháború tájáig. Makón 1895-ben indult meg a teljes értékű, érettségit adó gimnázium, s alakult ki az iskola később kiterebélyesedő szellemi vonzása. A helyben élő kutatók hiányát jelzi, hogy a város históriáját először Reizner János, Szeged monográfusa foglalta össze, mindössze másfélszáz oldalon, 1892-ben, Makó város története címmel. A kötet érdeme a feudális korszak forrásainak feltárásában és elemzésében áll elsősorban. (A források javát a függelékben publikálta is.) A millenniumi vármegyei monográfiák sorában 1896-1897-ben látott napvilágot a kétkötetes Csanád vármegye története 1715-ig, amelyben Makó múltja a megye keretében és külön is részletesebb tárgyalást kapott, a nagy műveltségű és rendkívüli szorgalmú Borovszky Samu tollából. A Borovszky-monográfiának máig tartó tudományos rangja van, megalapozó munka. (Talán éppen ezért nem tartotta szükségesnek Csanád vármegye sem — mint ahogy Békés vagy Csongrád sem —, hogy Borovszky nevezetes sorozatában, a „Magyarország vármegyéi és városai "-ban anyagilag támogassa az önmagáról szóló kötet születését, így aztán abban nem is kapott helyet.) A címmel ellentétben, Borovszky vázlatosan a saját koráig elvezette az egyes települések történetét, a megyei kérdéseket valóban csak