Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

IV. TÖRTÉNETÍRÁS A DÉL-ALFÖLDÖN

MENDÖL TIBOR ÉLETMŰVE ÉS A TÁRSTUDOMÁNYOK Mendöl Tibor munkásságának rajzát, összegzését elsőrenden a földrajztudomány hivatott megadni. Az életműve fő vonalát képviselő településgeográfián és a földrajz más ágazatain kívül azonban a társadalomtudományoknak szinte minden fontosabb szférájában vissza kell nyúlnunk az ő eredményeihez. A kutatás fejlődése mindinkább a tudományközi szemléletet, az interdiszciplináris vizsgálatokat követeli. Mendöl Tibor már legelső munkájában is ezt a megközelítést érvényesítette, s alkotó módszerének egész életében meghatározó összetevője volt a társtudományok teljesítményének felhasználása, kritikai mérlegelése. Sokat vállalt annak érdekében, hogy az önálló diszciplínák közötti — gyakran hagyományosan széles és mély — szakadékok áthidalását teljesülni lássa. El akarta érni, hogy a vizsgálódás tárgya vagy a tudománytörténeti hagyományok szerint egymáshoz közelálló kutatási területek fokozottabban figyeljenek a kölcsönösen megoldandó kérdésekre, ismerjék egymás módszereit, fogalmait. Tudományos pályájának első felében is talált fegyvertársakat e törekvéseinek támogatására, igaz, csak átmenetileg. A több tudományág eredményeit és eszköztárát egyesítő, komplex kutatások élete utolsó szakaszában honosodtak meg nagyobb arányban hazánkban, a geográfiában és a kapcsolódó ágazatokban egyformán. Munkásságának figyelmeztető szavát ezután is meg kell fogadnia a magyar tudományszervezésnek, de meg kell fogadnia minden kutatónak is, hogy megtalálja a korszerűség kívánta arányosságot a specializálódás és a más ágazatokra tekintő nyitottság között. Amikor az elmondottak szellemében a történettudomány és a néprajz, továbbá a társadalomvizsgálat összetettebb ágazatai szemszögéből néhány megjegyzést teszünk Mendöl Tibor munkásságáról, annak kisugárzásáról, a településföldrajz határain túl is megmutatkozó, termékenyítő erejéről, nem mulaszthatunk el pár általánosabb gondolatot sem. Úgy tűnik, Mendöl nagy tudósainknak ahhoz a csoportjához tartozik, akik a XX. század politikai és szellemi forrongásai között a maguk iránytűje szerint tájékozódtak. Ez az iránytű minden esetben a valóság tényeihez és azok elemzéséhez feltétlenül ragaszkodó kutatói magatartást, világnézetileg pedig azt a tevékeny polgári humanizmust jelenti, amelyet az irodalomtörténetben Horváth János, a nyelvészek között Gombocz Zoltán példázott. Ez az attitűd következetesen érvényesült Mendöl munkásságában, és a harmincas évek derekára egyértelműen kikristályosodott. Mindenképpen tiszteletre méltó, ahogyan tudományos kapcsolataiban megvalósította. Életének nagyobb részében egyszerűbb lett volna, több elismerést hozott volna, ha tudományos elveiből engedve alakítja át a véleményét. Erre nem volt hajlandó. A marxista szemlélet és módszer megismerése után munkássága új színekkel gazdagodott, korábbi eredményeit önmaga vizsgálta felül, ha azt szükségesnek tartotta. Innen ered, hogy életműve