Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
1866-ig mindkét funkcióját ellátta, majd csak a közigazgatást szolgálta. 25 Az esküdtek száma mindössze kettő volt. A kis létszámú elöljáróságot a nagykorú és helyi adót fizető férfinép választotta, a battonyai járási szolgabíró jelölése alapján. Magyarbánhegyes községnek a kincstár által is elfogadott közjogi elismerése 1862 nyarán vált ismét létkérdéssé, mivel közeledett az 1859-ben három esztendőre kötött bérleti szerződés lejárta. A megye élén álló főispáni helytartóhoz írott, 1862. júliusi felterjesztésében a község azt kérte, a főispán a kincstárnál érje el, hogy fogadják el: Magyarbánhegyes jogilag azonos helyzetű az 1848 előtt telepített kertészközségekkel. Ezzel együtt a bérleti szerződés egy évvel történő meghosszabbítását is kérte a község, hogy az 1100 főre szaporodott, 162 lakóházban élő népesség a helyén maradhasson. A beadvány nyomán — igen gyorsan — közigazgatási vizsgálat indult. Csiky Lajos battonyai főszolgabíró a község stabilizálását javasolta, mert lakói pontosan fizették a haszonbért a kincstárnak, az adót az államnak, házaikat felépítették, és bár szegények, de engedelmes, dolgos, becsületes katolikus magyar emberek. Azt is kifejtette Csiky, hogy a község felszámolása ínségbe, végpusztulásba sodorná a lakosok tömegét. A megyei vezetők támogatása ezúttal eredményt hozott: A bérleti szerződést a helytartótanács egy évvel meghosszabbította, de azt is elrendelte, hogy az aradi pénzügyigazgatóság a bérlőkkel kezdje meg a tárgyalásokat az árendába vett földek végleges eladásáról. 26 A kincstár a község jogi elismeréséről nem nyilatkozott, a bérlőket csak mint egy társulás tagjait fogadta el, hogy a saját kezét még az ilyen elismeréssel se kösse meg. Az átmeneti fellélegzést követő fejlődési reményeket az egész Alföldet rendkívül súlyosan érintő 1863. évi katasztrofális méretű aszály döntötte halomra. Az akkor már 1150 főt és 162 házban 185 családfőt számláló községben már a nyár közepén 88 család, bennük 424 családtag küzdött az éhséggel, a munkanélküliséggel. 27 1863-1864 a nélkülözés, az eladósodás ideje volt, mind a lakosok, mind a község életében. 1864 végére Magyarbánhegyes népessége 943 főre csökkent, a lovak száma 243-ra, a szarvasmarháké 112-re apadt. A hat évi lejáratra nehezen megszerzett kölcsönök összege évekig elhúzódó visszafizetést követelt. A községnek el kellett halasztania a kincstári földekből történő vásárlások tervét is. 28 A nagy nyomorúság miatt ismét fölmerült a lakosok között az is, hogy a tömérdek adósság elől menekülve kedvezőbb viszonyokat nyújtó vidékre kellene elvándorolni. Sajátos módon, éppen az évekre előre látható nyomorúság hozott változást a kincstár álláspontjában a községként való elismerés körül. 1865-től fogva a kincstár is községnek tekintette Magyarbánhegyest is. A döntés mögött az a felismerés húzódott meg, hogy a felhalmozódott haszonbér-hátralékok és más adósságok utólagos behajtása csak úgy lehetséges, ha a község népe nem szóródik szét, számban sem fogy, a természeti csapások sorozata elmarad, és a szorgos emberek fizetőképessége fokozatosan megjavul. A tragikusan gyenge termésű évek sora, kolerajárvánnyal kiegészülve, 1866-ig folytatódott. Időközben az elöljáróság mindent igyekezett megtenni a haszonBML Battonyai főszolgabíró ir. 178/1861. 2613/1864. 119/1870. CSML Csanád vm. Bizottmánya ir. 3028/1862. BML Battonyai főszb. ir. 1826/1862. CSML Csanád vm. főisp. helytartó eln. ir. 399/1863. BML Battonyai főszb. eln. ir. 170/1863. BML Battonyai főszb. ir. 1247/1863. 306, 2174, 2273/1864.
