Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET

lása azonban elmaradt. Világos után Wodianer első dolga volt, hogy az osztrák rendszertől a karhatalommal való szétverést kérje.

10 1850-52 hatósági fenyegetésekkel, a bánkútiak megújuló kérvényezésével telt el. Számos bánkúti lakost lázítás címén le is tartóztattak. Kérelmük legfelsőbb szintű elutasítása után, 1852. március 9-én százötven katona és egy csomó csendőr teljesen körülzárta a községet, az állatokat, a vagyontárgyakat elkobozták, napokig tartó árverésen eladták. (A bevétel az adósság tíz százalékát sem fedezte.) Hetvenkét házat a lakosokkal leromboltattak a katonák. A községben mindössze hat család maradt vissza, az elkergetett emberek útlevelet kaptak." Bánkút község ezzel megsemmisült. A drasztikus felszámolás részben Wodianer igen súlyos befolyását tanúsítja, másfelől a mindenféle ellenállást elfojtani akaró Bach-rendszer légkörére enged következtetni. Wodianer nem kívánta folytatni a dohánytermesztést, s minden áron hozzá akart jutni a pénzéhez. Az emberek sorsával sem ő, sem a kincstár, sem a hatalom nem törődött. Bánkút kegyetlen szétveréséhez hasonló hatósági beavatkozás a Csongrád megyei Pallaviciniés Károlyi-uradalmakban is előfordult ebben az időben. A közös ok ott keresendő, hogy a Bach-rendszerrel életbe léptetett dohányilleték miatt a dohánytermesztés haszna nagyot esett, a dohánykertészek feleslegessé váltak. A bánkúti tragédiának az egész környéken nagy visszhangja támadt. Palugyay Imre 1855-ben kiadott országismertetője 36 lakost jelez Bánkúton mindössze, s megjegyzi: „kertészközség volt, de szétoszlott".

12 A Bánkút körüli zűrzavarok 1846-tól bizonytalanságot keltettek a Megyesi és a Bodzási pusztán is. Ennek a következménye lehetett, hogy a Megyesi pusztán 18461847-ben tervezett legalacsonyabb szintű közigazgatási tevékenységet sem sikerült elindítani. 1846 decemberében az illetékes vármegyei szolgabíró javaslatot tett arra, hogy a megyesi kántort bízzák meg az egyszerű jegyzői feladatokkal, mindenekelőtt a marhalevelek kiadásával, a megyesi és a bodzási puszták területére szóló illetékességgel. A vármegyei közgyűlés az előterjesztést elfogadta, „nem lehetvén a feles kertészeket felügyelet tekintetébűi jegyző nélkül hagyni." A kamarai uradalom és a nagybérlők azonban nem voltak hajlandók hozzájárulni a kántor jegyzői tiszteletdíjához. 1848 júliusában a szolgabíró megismételte a javaslatot, de eredménytelenül.

13 A két pusztát átfogó jegyzőség megszervezése hozzávetőleg 1100 lakos életét könnyítette volna meg, s előmozdíthatta volna a Megyesi puszta központjának benépesülését is. A központi fekvést maga a temesvári kamarai igazgatóság (ahova a pécskai uradalom a reformkor második felétől tartozott) szintén felismerte. 1848 táján már 10 A szerteágazó ügy felhasznált forrásai: Arhivele Statului, Arad. Prefectura Judetului Arad. Processe Verbale (Arad vármegye közgyűlési jegyzőkönyvei) 921, 938, 1012, 1542, 1664, 1665, 1666/1846, 1477/1847, 645 , 646, 668, 1600/1848. — Pref. Jud. Arad. Registrul processe Verbale al Comissarului Gubernia (Megyefőnöki jegyzőkönyv) 405/1849. okt. I. 11 SASHEGYI OSZKÁR: Munkások és parasztok mozgalmai Magyarországon 1849-1867. Iratok. Bp., 1959. 138-143. (Közli a brutális lerombolásról szóló jelentéseket.) MlKLYA JENŐ: Csanádapáca. Adatok a község történetéhez, földrajzához, néprajzához. Csanádapáca, 1962. 36-38., TAKÁCS LAJOS i. m. 132-138. (A Csongrád megyei, különösen az ányási, hasonló faluszétverésekről.) 12 PALUGYAY IMRE: Békés-Csanád, Csongrád és Honth vármegyék leírása. Pest, 1855. 191. 13 Arhivele Statului, Arad. Pref. Jud. Arad. Processe Verbale (Arad vm. közgyűlési jegyzőkönyvei) 2250/1846, 1509/1847, 1398/1848.