Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

II. GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM

mozdonyvezetőket, kalauzokat, árukezelőket, jegypénztárosokat, forgalmi tisztviselőket, pályamestereket stb. is — vélhetőleg a hetvenes-nyolcvanas években értek el jelentősebb arányt az „ide helyezettekhez" viszonyítva. Ezzel indult el a vasutas dinasztiák kialakulása. A vasutasságnak a csabai szemléletformálásban betöltött szerepét még senki sem vizsgálta. Annyit mindenképpen kiemelhetünk, hogy a vasúti alkalmazottak képviselték — hivatásuknál és tapasztalataiknál fogva — a térségi gondolkodást, a nagytáji kapcsolatokat, egyúttal a magasabb szintű technikai kultúrát és a vele járó szervezettséget. A város csomópont voltából fakadt, hogy Békéscsaba több tekintetben Aradhoz, Szegedhez, Nagyváradhoz mérhette magát. A migráció sajátos változatát testesíti meg Békéscsaba történetében is az állandó katonaság megtelepítése. A 101. császári és királyi (ún. „közös") gyalogezredet 1883. január l-jével telepítették a városba. Jó ideig egy zászlóaljat helyeztek csak el itt. Mindemellett az ezredszékhellyé emelés Araddal, Szegeddel, Nagyváraddal, Szolnokkal stb. tette „egyenjogúvá" a közigazgatási státusa szerint még nagyközség Békéscsabát. A kilencvenes években felépült laktanyában témánk szempontjából a hivatásos tisztek, altisztek és más szakemberek jelenléte a fontos. Ezek zöme osztrák, cseh származású volt. Személyükben gyakran változtak, de számuk nem változott, sőt inkább emelkedett. Mint fogyasztó, de mint egyfajta életvitelt megtestesítő, a város „civil" lakosságával kapcsolatba került csoport kétségkívül kisugárzó erővel bírt. A vasutasok, de különösen a hivatásos katonák esetében a szakmai testülethez tartozás követelményeinek vállalása volt a legelső, megelőzve a városhoz kötődést. A katonák az „összmonarchiát" tekintették elsősorban, állomáshelyükért nem lelkesedtek különösképpen. Kétségkívül igaz: Csaba a „poros garnizonok" sorába tartozott. Rendkívül összetett kérdés, amit a migráció szempontjából utoljára érintünk. Ez a szellemi foglalkozásúak részesedése. Úgy tűnik, hogy az egyházak, különösen az evangélikus egyház érdeméből, egyes tömeges értelmiségi pályákat igen jelentős részben helybeli származású, „saját nevelésben" elindított — a magasabb oktatást nyújtó intézményekből hazatérő — személyekkel sikerült betölteni már az 1850-1860-as években is. Sőt: Csaba a táj szlovákok lakta településeibe is számos tanult embert tudott adni. Mindez elsősorban a lelkészekre, tanítókra, közigazgatási tisztviselőkre érvényes, s jó megalapozója volt a szarvasi és a békéscsabai evangélikus gimnázium. A Bach-korszak viszonyai, majd a kiegyezés utáni államszervezet és közigazgatás, de a gazdasági és szellemi élet felpezsdülése miatt is nőtt meg a városban az igény azon értelmiségi „szakmák" iránt, amelyek a tradicionális források mellett a bevándorlást felgyorsították. A migráció leginkább az ún. szellemi szabadpályákon mozgó ügyvédeket, orvosokat, gyógyszerészeket, banktisztviselőket, újságírókat, másfelől az állami alkalmazottakat (bírók, hivatalnokok) hozta a városba, kevés kivétellel a Monarchia magyar feléből. A szellemi szabadpályákat képviselő foglalkozásúak között a zsidóság nagy arányban voltjelen. A szellemi erő területi mozgása áldásos hatással volt Békéscsabára. Vázlatos áttekintésünkkel talán érzékeltetni tudtuk, hogy az együttesen és különkülön jelentkező migrációs hullámok és vonulatok egy fél évszázad alatt jelentősen átformálták Békéscsaba társadalmát: vagy a századforduló idejére jól látható ered-