Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)
II. GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM
bérmunkára kényszerülők, a saját földjükből jól megélni képtelenek száma, illetve aránya. E nagyon nehéz sorsú, hatalmas tömeghez tartozók száma és aránya a felszabadulásig jelentősebben nem módosult. A gazdasági-társadalmi hierarchia csúcsán a három viharsarki megyében is a nagy- és középbirtokok, az agrárszegénység első számú kizsákmányolói álltak. 1943ban 1043 100 kat. holdon felüli földbirtokot írtak itt össze, együttesen 624 ezer kat. holddal. 4 A Viharsarok területének 43,4%-át tartották tulajdonukban a 100 kat. holdon felüli úri birtokok, s kis részben a gazdagparaszti birtokok. (A földéhség méreteinek ismeretében, az agrárszegénység szemszögéből, szükségtelen különbséget tennünk a kifejezetten nagybirtokok és az úri középbirtokok között.) A két pólus — a nincstelenek és az úri birtok — között elhelyezkedő 5-100 kat. holdas parasztgazdaságok a viharsarki megyék összterületének 29%-át birtokolták (1935). A jómódú parasztság ugyanazokba a népes mezővárosokba, nagyközségekbe koncentrálódott, ahová a földmunkások, napszámosok, kubikosok nagy többsége. A táj főbb települései így egyformán a színhelyei voltak az agrárproletárok munkanélküliségének, nyomorának, más oldalról pedig a családi munkaerőt és bérmunkát egyaránt felhasználó, belterjes gazdálkodásra, fejlett jószágtartásra törekvő közép- és gazdagparaszti birtokok gyarapodásának. A mezővárosokban, s az óriásfalvakban nagybirtokok nemigen voltak. Az egykori telkesjobbágyok földéhes utódai már az első világháború előtti parcellázások során felvásárolták a jó haszonnal eladott uradalmi területeket. A földhiány már a századforduló táján olyan arányú lett, hogy a napszámból, részesmunkából máról holnapra élő agrárproletárok számára elérhetetlenné vált a földvásárlás. A hagyományos gazdálkodást jellemző szemtermelés a két világháború között is uralkodó maradt, nem kívánt több munkáskezet. Az agrártúlnépesedés következtében a nyílt és rejtett mezőgazdasági munkanélküliség a Viharsarokban a nagy gazdasági válságot követő esztendőkben sem szűnt meg. Békés megyében a hivatalos statisztika szerint 1936-ban 27%-os, 1937-ben 23,5%-os, az utolsó békeévnek számított 1938-ban közel 21 %-os volt a keresethez nem jutó földmunkások aránya. 5 A Viharsaroknak ebbe a szinte végletekig feszült, a felszabadulás előtt teljesen kilátástalannak látszó helyzetébe hozott alapvető fordulatot, történelmi mércével mérhető változást az 1945. évi földosztás végrehajtása. 1949 végéig a Viharsarokban 52 170 igényjogosult részesült földjuttatásban, zömmel természetesen már 1945 tavaszán. Békés megyében 22 005, Csanádban 17 943, Csongrádban Hódmezővásárhellyel együtt 12 222 személy. 6 Az újgazdák közel 63%-ának — gyakorlatilag a kétharmadának — azonban csak 5 kat. holdon aluli terület jutott. Ez a kategória közel 33 ezer családot képviselt. Azok száma, akik — ha gyengébb minőségű földből is — 10 kat. holdon felüli juttatásban részesültek, a hétezret sem érte el. Zömük Csongrád megyéből, a mezővárosoktól távolabb fekvő uradalmi területek cselédjeiből került ki. Az 1947 őszén feldolgozott Békés megyei adatok 7 szerint a juttatottak közel kétharmada 4 Magyar Statisztikai Évkönyv 1943-1946. Bp., 1948. 68-69. 5 SZEIBERT JÁNOS: Mezőgazdasági munkanélküliség. Statisztikai Szemle, 1939. 1. sz. 369-380. 6 1949. évi népszámlálás. III. Részletes mezőgazdasági eredmények. Bp., 1950. 483., 489., 492. 7 MOLNÁR MIHÁLY: A földreform mérlege Békés megyében. Békés megyei Naptár, 1948. Békéscsaba, 1948. 50-54.
