Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

II. GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM

súlyosabb példája. A pör erőszakos lezárása után Vésztő lakossága a feudális időknél is nehezebb helyzetbe került. (SZABÓ F. 1973b. 150-153.) Az úrbéri rendezési és legelőelkülönítési pörökben csak 1857 és 1860 között születtek meg a Békés megyei helységeket illető ítéletek. Valamivel korábban jöttek létre a pörön kívüli egyezségek. A Battonyára vonatkozó ítélet 1863-ban keletkezett, (LÓNYAI M. 1865. 7-9., 19., 23.) Az úrbéri viták zömének lezárultával becslésünk szerint Békés megye területének 50-55%-a lehetett az uradalmi föld, 45-48%-a pedig paraszti tulajdon. (Az arány jóval rosszabb az 1847 körülinél.) A megyében fekvő 330 ezer kat. hold körüli úri-uradalmi földnek (a volt nemesség együttes tulajdonának) hozzávetőleges számításunk alapján legalább a 60-70%-át bérbeadással hasznosították. A csanádi és bihari részek tulajdoni arányai a nagybirtoknak a Békés megyeinél is jóval magasabb részesedését mutatták. Az úrbéri rendezéssel többnyire együtt járt a tagosítás végrehajtása. A tagosításban Békés és Csanád megyék az egész országban a leghaladottabbak között voltak. A tagosítás során is többször megrövidítették a parasztságot, a jobb minőségű földeket a nagybirtokosok kezére játszották. A tagosítás még így is elősegítette a jobb gazdálkodást a parasztbirtokokon is. Jellemző adatként említhető, hogy 1852-ben a szeghalmi járás négy akkori községében (Szeghalom, Vésztő, Füzesgyarmat, Körösladány) az 1484 volt telkesjobbágynak 8904 darabban — azaz átlagosan hat parcellában! — feküdt a földje.

14 A sárréti megyerész a tagosításban súlyosan lemaradt: Vésztőn és Dévaványán már 1860-ban végrehajtották, Körösladányban, Füzesgyarmaton és Szeghalmon viszont csak a XX. század elején zárult le, tömérdek vita után. A tőkés agrártermelés kibontakozását számottevően késleltette az abszolutizmus adópolitikája, a közterhek sora is. Az egy hold szántóra eső földadó 1850-1860 között Békés megyében háromszorosára emelkedett. 1853-tól kezdve „önkéntes nemzeti kölcsön" címén csikartak ki súlyos összegeket éveken át. A lakosságot a legnagyobb dologidőben rendelték ki közmunkára kőfuvarozáshoz, Körös-szabályozáshoz. (SZAKÁL L. 1861. 7-11.) A telkesjobbágyokból lett parasztbirtokosokat az említett hátrányos tényezők ugyanúgy sújtották, mint az uradalmakat. A parasztgazdaságok termelő tevékenysége zömmel a családi munkaerőre épült. A gazdagparasztok a nyári takaráshoz maguk is részesmunkásokat fogadtak föl, s jól kihasználták a közeli és távoli nagybirtokokon eléggé bőven adódó bérleti alkalmakat. Minden mezővárosban akadt tíz-húsz vagyonos gazda, akik fejenként 3-400 holdat — főként legelőt — vettek árendába. A jómódú parasztok közös bérlete is gyakori volt. A jobbágyfelszabadítás utáni tulajdonviszonyok a földtelenek számára is lehetővé tették volna a földszerzést. Az ötvenes évek elejétől fogva viszont megindult a földek árának gyors emelkedése. A forradalom előttiekhez képest 1854-ig Sarkadon a négyszeresére, Csabán a háromszorosára, Szarvason a kétszeresére ugrott a szántóföld ára. (GALGÓCZY K. 1855. 130-131.) Ugyanígy felszökött a haszonbérletek díja is. A legelőfelosztásokat követően a házas zsellérek tömegesen adták el gyakran távoli fekvésű 2-3 holdas illetőségeiket. 14 BML Békés-Csanádi Megyehatóság ir. 4839/1852.