Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

I. AZ ALFÖLD TÖRTÉNETE ÉS IGAZGATÁSA

A kollégiumok és a külföldet járt, kibocsátott növendékeik meghatározó szellemi erőt jelentettek. Hatásukat az 1561 óta mindmáig működő debreceni s az 1650-től fennálló sárospataki nyomda magyar és latin nyelvű könyvei vitték szét az országba, s a határokon túl is. Debrecennel és Patakkal állt kapcsolatban a hódoltság idején (1599ben illetve 1630-ban) szerény keretek között elindított, de életben maradt, és a 18. században kibővült kecskeméti és nagykőrösi gimnázium is. Mezőtúron és Kunszentmiklóson szintén a 17. századba visszanyúlt a változó színvonalú és szervezetű, a 18. században felerősített református gimnáziumi oktatás. A római katolikusoknak a török utáni első alföldi gimnáziuma 1699-ben Nagyváradon indult, s azt követte 1719-ben a szegedi piaristáké. Mindkettő a tanítóképzésben is nagy szerepet játszott. A 18. század második felében — az imponáló szervezési törekvések és némi hasznos felekezeti versengés alapján — a teljes kiépítettségű ún. „nagygimnáziumokból" már 18 (9 római katolikus, 8 református és egy ortodox szerb), a négyosztályos „kisgimnáziumokból" pedig 8 (2 katolikus és 6 református) működött az Alföldön — nem számítva a síkvidékhez közel fekvő városok (pl. Eger) iskoláit. Az 1840-es évtizedre tizenöttel szaporodott a nagygimnáziumok és hárommal a kisgimnáziumok száma. A reformkor végén így mintegy harminc alföldi városban, mezővárosban folyt már középiskolai, zömmel nagygimnáziumi oktatás. (A felekezeti arányok lényegében nem változtak, de már volt néhány városi fenntartású kisgimnázium is.) Kialakult a főbb és a másodrendű iskolavárosok távolról sem egyenletes hálózata a körülöttük kiformálódott „beiskolázási" vonzáskörzettel. Ennek az alapvető folyamatnak igen fontos társadalmi funkciója volt, hogy voltaképpen megnyitotta a helyben tanulás, s ezzel a helyi, kistáji kötődésű értelmiségi utánpótlás közvetlen lehetőségét. A tanintézetekkel gyengébben ellátott területek közé a Szabadka-Arad vonalától délre eső megyék, továbbá Békés, Csanád és Szabolcs megye számított. Ennek egyik oka, hogy az evangélikusok a hagyományok alapján még szívesen küldték fiaikat a neves felvidéki lutheránus gimnáziumokba. Az alföldi szerbség értelmiségképzési lehetőségeit az újvidéki gimnázium kibővülésén túl az egyetemi fiatalságot befogadó, 1838-ban alapított pesti Tökölyánum erősítette meg. A bármely felekezetet érintő középiskolai fejlesztés újabb nagy hullámára, egyúttal az állam iskolafenntartó szerepének megjelenésére ezután az 1870-es évekig kellett várni. A latinul és németül megtanultak mellett mindinkább a magyar nyelvű iskolázottságra épülő, szélesebb műveltség társadalmilag is rétegeződő, sokféle hatását és következményeit csak jelezni tudjuk. A nemesi kúriákban, az értelmiségi és más polgári családokban nemcsak a magyarra fordított vagy eleve magyarul írt szépirodalmi művek, a vegyes kulturális jellegű „divatlapok", hanem a pest-budai és egyes külföldi hírlapok olvasói is megszaporodtak. A Széchenyi által 1827-ben alapított Pesti Kaszinó és könyvtára példájára (a reformkori politizálás szolgálatában is) 1833-ra 29 kaszinó, illetve „olvasótársaság" alakult az országban (Erdély nélkül), s ezek közül tizenegy az alföldi városokban (legkorábbiak között a szegedi 1829-ben, majd 1848-ig még további 42). Az olvasási-tájékozódási igény a parasztság iskolát járt részét sem hagyta érintetlenül. A „köznép" a Biblia, az egyházi énekeskönyvek után elsősorban a kalendáriu-