Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

I. AZ ALFÖLD TÖRTÉNETE ÉS IGAZGATÁSA

A török kiverése után egy bő évszázad elteltével (lényegében a magyarországi reformkor kibontakozása idejére) jónéhány részében egyenlőtlen, összességében mégis felzárkóztató eredményű fejlődés révén az Alföld alapjában véve visszanyerte azt a nagytáji szerepét az országban, amelyet a török pusztítás előtt, főként a 15. században, már be tudott tölteni. Ismét érvényesülhetett a Kárpát-medence másik három nagytájával a természeti és a gazdasági adottságok alapján kialakult funkciómegosztás. Ebben a síkvidék elsősorban az élelemtermelés ágazataiban tűnt ki, másrészt az iparcikkek, a fa, a só, a mész stb. egyre bővebb felvevő piaca lett. Az árucsere fő színhelyei a sokat emlegetett vásárvonal városai voltak. A „nem őstermelő" foglalkozású, és a nem (vagy már nem egészen) a paraszti életmódot követő értelmiségiek, kereskedők, kézműiparosok és hasonlók az 18201840-es évtizedekre a már említett, mintegy nyolcvan-száz mezővárosban is érdemi csoportokká fejlődtek. Eladóként-fogyasztóként, s a helyi vezetésben egyaránt a mezővárosi jobbágyság most már tudatos árutermelő, generációnként egyre módosabb telkesgazda rétege erősödött meg. A kibővült fuvarozási, nyári munkavállalási lehetőségekkel élve a földtelen, de legelőhasználatra jogosult zsellérség az állattartást karolta fel. Ebből következően a „házas zsellér" hivatalos kategóriába tartozók egy része a korai kisvállalkozók csoportjába emelkedett. Az említett termelésfejlesztési menetet valósították meg uradalmi méretekben és magasabb fokon, már képzett szakemberek bevonásával, a kor nyugat-európai gazdálkodását követni próbáló, egyes mozgékonyabb alföldi nagybirtokosok. Igénybe vették a jobbágyok robotját, a „telepítvényesek" és a napszámosok, részesek munkaerejét is. Az élenjáró nagy uradalmak (pl. József nádor kisjenői, a Károlyiak derekegyházi, az Almássyak sarkadi és kétegyházi birtokain) importált tenyészanyaggal nevezetes méneseket, gulyákat, juhnyájakat, sertéskondákat alakítottak ki, s többek között mélyszántással, korszerűbb vetésforgóval, ahhoz új növényfajták meghonosításával, öntözéssel, gvümölcskertészettel is kísérleteztek. A POLGÁRI FEJLŐDÉS ÖSSZETEVŐI A REFORMKOR VÉGÉIG A felvázolt sokágú, főként az Alföld agráradottságaira épült gazdaságfejlődési folyamatot legélénkebben a piacközpontok (különösen a nagyobb vásári forgalom, a bővülő kézműipar színhelyei) mutatták. Az 1828. évi országos összeírás adatai szerint Pest-Buda után Debrecennek volt a legkiterjedtebb, úgyszólván országos piaci vonzásterülete, de Szeged, Temesvár, Arad, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Kecskemét, Baja, Zombor, Újvidék, sőt már Versec és Nyíregyháza is az élvonalba tartozott. Feltűnő, hogy az Alföld közel harminc jelentősebb vásárhelyéből tizennégy Baja-Szeged-Makó-Arad vonalán vagy attól délre feküdt, a vonaltól északra Debrecen és Kecskemét mellett a többiek forgalma kistáji jelentőségű volt (ezek majd az 1850-es évektől, jórészt a vasutak kiépítése után zárkóztak fel). A legtöbb iparűzőt sorrendben Debrecen (2326), Temesvár (1465), Szeged (1443), Szatmárnémeti (1079), Újvidék, Arad, Nagyvárad és Zombor mutatta fel. A kereskedők számában Újvidék (353), Szeged (309), Temesvár (198), Debrecen (159), Nagybecskerek és Baja vezetett.