Káldy-Nagy Gyula: A szegedi szandzsák települései, lakosai és török birtokosai 1570-ben - Dél-Alföldi évszázadok 24. (Szeged, 2008)
A SZEGEDI SZANDZSÁK TÖRVÉNYKÖNYVE
A városban élő cserépbögrésektől és cserépfazekasoktól, ha [árujukat] magukkal vinnék, de azokkal ki nem mennének, hanem a szokott helyükön ülve a saját megélhetésükért adnák el azokat, tőlük semmi sem szedendő. A házaikban szőtt és általuk készített kebe-posztót is igriz-posztót 11 magukhoz véve a kállózóba (dink) mennének, majd a kállózóból ismét a házaikba vinnék, s ilyenkor azt mondva nekik „te ezt szekérrel vagy lóterhével vitted el és mentél ki vagy éppen most hoztad vissza", ezért semmi sem szedendő tőlük. Az effélékből köpönyeget (kepének) és ujjatlan kapanicsé-t (hosszú köpenyegféle) varrva a saját megélhetésükért a szokott helyükön ülve egy-két köpenyeget eladnának semmi sem szedendő tőlük. De ha lóterhével vagy szekérrel kívülről érkezve az adásvétel után elmenne, a vevőtől vám szedendő. Ha Szeged város lakosai közül átkelne valaki állatával a Tiszán, az átkelési illetéken kívül semmi sem szedendő tőle. Ha azonban eladná [az állatot], miként másoktól, tőle is vám szedendő. A túlsó partról az innenső partra átkelő állatok után, ha nem adatnak el — fent említett módon — utánuk csak átkelési illeték szedessék. A maguk ügyei miatt átkelő városi lakosoktól négy gyalogos után egy akcse szedendő, több ne szedessék. Ha a városi lakosok házaikba élelmiszerféléből bármit vinnének, vám ne szedessék tőlük, csak átkelési illeték szedendő. A vízen hajóval érkező gabona és élelem után, mivel eladáskor így mérlegre tenni nem lehetett, az effélék [ömlesztve szállított] száz akcse értéke után két-két akcse szedessék. Ha a piacra eladásra szekér érkezne, minden kerék után egy-egy pénz szedendő. Ha iszlám [-ország] felől kocsival vagy lóterhével kereskedők érkeznének, tőlük nem vám (gümrük), hanem mivel a szokásnak megfelelően csak illeték (bádzs) szokott szedetni, ismét így szedessék. Ugyancsak a nevezett oldalról [érkező] nemmohamedán kereskedők az említett liva városaiban, mezővárosaiban és némely más helyein boltot tartva kereskednek, az ilyenektől a harádzs-adót begyűjtők dzsizje-adót ne követeljenek. A szandzsákbégjeik és a hászbirtokok eminjei, amennyiben azok mint más ráják letelepednek, de földműveléssel nem foglalkoznak, a régi szokásnak megfelelően az illetékek és az adók közül a füstadón (reszm-i duhan) kívül tőlük semmi mást ne szedjenek és munkájukban, kenyérkeresetükben ne akadályozzák őket. A Nemeséből [azaz a Habsburg birodalomból], Erdélyből és Magyarország némely megyéjéből érkező kereskedőkre az alábbi törvények vonatkoznak: A jobb skarlát (iszkarlat) 12 posztó mindenegyes rőfje után 12-12 akcse szedendő, a gránát szövet rőfje után ugyanígy szedessék. A skarlát posztónak feleannyi árába kerülő posztó minden rőfje után 5-5 akcse szedendő. A pergaman [bergamói] 13 posztó végje után 25 11 A törökországi Bolu város környékén gyapjúból szőtt posztó neve volt eredetileg igriz (ld. Mine Esiner Őzen: Türkce'de kumas. adlari „Szövet nevek a törökben" c. cikkét, in: Tarih Dergisi 1982. évf. 291-340., az idevonatkozó a 317. oldal), melyre hasonlíthatott a Szegeden elvámolt hazai posztó, ld. tőlünk: Szegedi török számadáskönyvek az 1585-1588-as és az 1670-es évekből. Szeged, 2002. 22. 12 A skarlát, törökül iszkarat, egy régi velencei posztó, a „scarlatto" elnevezéséből származik, ld. Mine Esiner Őzen, 1982. 318. 13 A pergaman valószínű a purgamál, pergamál azaz a bergamói posztó (Szamota I., Magyar oklevélszótár, Bp., 1902-1906. 789.) nevének egyik változata.
