Antal Tamás: Törvénykezési reformok Magyarországon 1890-1900. Ítélőtáblák, bírói jogviszony, esküdtszék - Dél-Alföldi évszázadok 23. (Szeged, 2006)

ELSŐ RÉSZ - I. FEJEZET: A KIRÁLYI ÍTÉLŐTÁBLÁK A JOG INTÉZMÉNYRENDSZERÉBEN

kózni teljesen képtelen volna"

71 — hangzott a megállapítás. A megalkotandó új eljárási törvényeket alkalmazni „begyakorolt" bírói szervezet nélkül nem volna lehetséges. Ezen jogalkotási programhoz tartozott továbbá a felügyeleti jog szabályozásának kérdése is. A bizottság a székhelyek megállapításának bírálatánál kettős szempontot vett figyelembe: egyfelől a város fejlettségénél fogva legyen kiemelkedő jelentőségű mind társadalmi, mind gazdasági értelemben, másrészt a népesség aránylagosan legyen felosztva a székhelyek között. Megállapították, hogy 24.300 km

2-re és 1 millió 250 ezer lakosra jusson egy tábla. A bizottság helyesen látta át, hogy azon szempont, „vájjon a tervezett beosztás egészében megbírálva, megfelel-e az ország érdekének" elsődleges fontosságú, „s ha a kérdés igennel döntetett el, a beosztást el kellett fogadni még akkor is, ha általa egyes vidékek s városok különben jogos érdekei kielégítésre nem találtak."

72 Néhány ponton módosították a törvényjavaslat szövegét, egyébként egyetértőleg elfogadták azt. A stiláris javításokat nem számítva a lényegesebb módosítások a következők voltak: a 3. §-ban megalkották a külön ügybírósági hatóság és a külön ügybírósági terület fogalmakat a kivételes bírósági hatóság és kivételes bírósági terület helyett. A 7. §-ban a kinevezendő bírák számát az eredeti 233-ról 245-re emelték fel, mivel az akkori szervezetben 221 bíró működött, 12 a Kúriához volt beosztva, 16 pedig tanácselnökként funkcionált. A 8. §-ba beiktatták azt a mondatot, mely szerint a fordítói és tolmácsdíjakat az igazságügy-miniszter rendeletben állapítja meg. A 11. íjban eltörölték a miniszter azon megkötését, hogy a magasabb fizetési fokozatba az első szervezésnél már eleve csak a magasabb javadalmú bírákat helyezhesse be. A 13. § akként módosult, hogy kimondták: a Kúria teljes ülési megállapodásai az 1881. évi LIX. tc. 4. §-ában meghatározott hatállyal bírnak, azaz az ügyek eldöntésére irányadók. A 20. §-ba a bizottság iktatta azt a később vitatott rendelkezést, mely szerint azon bíró, aki nem fogadja el az áthelyezését, hivataláról lemondottnak tekintendő. Végül a 25. §-t oda módosították, hogy a törvényileg biztosított 8 heti szabadság a szervezés évében is rendelkezésre álljon a bírák számára.

73 A bírák áthelyezéséről is szóló 1871. évi IX. tc. megengedte, hogy a bírák átszervezés esetén akár akaratuk ellenére is áthelyezhetők legyenek. Ezen klauzulába fogódzkodva a bizottság elfogadta a javaslat azon rendelkezését, amely az áthelyezések lehetőségéről szólott, mivel „az elmozdíthatatlanság nem önczél, hanem csak eszköz az ország igazságügyi érdekeinek előmozdítására".

74 A törvényjavaslat az igazságügyi bizottságtól a pénzügyihez került, amely szintén április 28-án döntött a tárgyban, s változtatás nélkül elfogadta a javaslat szövegét egyetértvén a székhelyek számával, a fizetések és lakbérek rendezésével, és táblázato71 KHI87-92. XXII. (1890) 773. szám. 124. p. 72 KHI87-92. XXII. (1890) 773. szám. 125. p. 73 KHI87-92. XXII. (1890) 773. szám. 128-129. p. 74 KHI87-92. XXII. (1890) 773. szám. 127. p.