Antal Tamás: Törvénykezési reformok Magyarországon 1890-1900. Ítélőtáblák, bírói jogviszony, esküdtszék - Dél-Alföldi évszázadok 23. (Szeged, 2006)

MÁSODIK RÉSZ - XII. FEJEZET: AZ ESKÜDTSZÉK PROBLÉMÁJA A GYAKORLATBAN: KÉT NEVEZETES JOGESET

hogy a vizsgált esetben azzal, hogy az esküdtek sem nem zárhatták ki a beszámíthatóságot, sem nem tehettek javaslatot enyhítésre, valójában maga a törvény és az azt alkalmazó bírói tanács állította kényszerpályára a humanitástól áthatott esküdtszéket. Felmerül még egy érdekesség a két jogesettel kapcsolatban. Mindkét tárgyaláson kihasználták a felek az esküdtek elutasításának jogát; részletesebben a Horváth István meggyilkolása miatti tárgyalás ide vonatkozó tényeit ismerjük: ott a védő olyannyira élt a rekuzációs joggal, hogy elutasított minden ügyvéd esküdtet, ameddig a sorsoláskor csak tehette. Ez valószínűleg abból a megfontolásból eredt, hogy a jogászok nyilván rokonszenveztek volna az áldozattal, így a terhelt szempontjából a „semleges" hivatást gyakorló jelöltek biztatóbbak voltak. Bár az esküdtszéki büntetőbíráskodás akkor még kialakulóban volt Magyarországon, mégis látható, hogy Vaisz Sándor védő jól látta meg a voir dire-bm rejlő, számára kedvező lehetőségeket.

1060 (Az, hogy végül mégis egy ügyvéd lett az esküdtek főnöke, abból eredt, hogy a második tárgyalási napon a nem kellően igazolt módon távol lévő egyik esküdt helyébe hívták be az említett jogászt, ki korábban pótesküdt volt. Egyébként a mulasztó eredeti tag ellen ügyészségi eljárás indult.) Ezeken a pontokon érhető tetten az esküdtszék akhilleszi sarka; s ahogy a liberális ember- és állameszmény szertefoszlott az első világháborúval, úgy az ítélkező laikusok józanságába vetett hit megdőlése is elsöpörte az esküdtszéket nem csak Magyarországon, hanem szerte Európában.

1061 1060 A voir dire-iől magyar nyelven ír Badó 2004 [697. jz.], 179. p., Badó 1996 [1055. jz.], 28-38. p. 1061 E fejezet 1. §-ának eredeti közlése: Antal Tamás: Egy szegedi verdikt - az Eremits-gyilkosság (1904). in: Szegedi Műhely. Szerk.: Péter László. 2006. 1. szám. 1-11. p.