Antal Tamás: Törvénykezési reformok Magyarországon 1890-1900. Ítélőtáblák, bírói jogviszony, esküdtszék - Dél-Alföldi évszázadok 23. (Szeged, 2006)
MÁSODIK RÉSZ - XI. FEJEZET: AZ ESKÜDTSZÉKI REFORM ÉRTÉKELÉSÉHEZ
vedő embertársát látva, önkénytelenül a felmentésre hajlik". Egyetértett abban, hogy az esküdteket határozatuk meghozatalában olyan szubjektív momentumok vezetik, melyek az igazságos, s még inkább pártatlan verdiktet kizárják. Fájdalmasan sóhajtott fel: „ha Szilágyi Dezső megérhetett volna néhány évi statisztikát s láthatta volna, mint mentik fel nyakra-főre az esküdtek a leggonoszabb bűnösöket, az elfajulás láttára — mondom — maga felkiáltana: Nem ezt akartam én, nem ezt." Míg az esküdteknek csupán lelkiismeretére volt bízva az ítélkezés, addig az intézményt nem csak helytelennek, de károsnak tartotta. 993 Ugyanezen üggyel kapcsolatban viszont Kenedi Géza éppen a bírói cognitio megmerevedésének élő ellenszerét látta az esküdtszékben: reális és kiforrott jogérzetet vélt felfedezni az esküdtekben, amely megfelel a jog eszméjének és diadalának. 994 Az esküdtbíráskodást aligha ostorozta valaki szellemesebben, mint Baumgarten Izidor a Jogállam lapjain. Az esküdtszék behozatalának okát Rousseau tanaiból kiindulva a teljes tájékozatlanságnak és tapasztalatlanságnak a minden hivatással járó egyoldalúság felé helyezésében jelölte meg. Abból a téves feltevésből indultak ki a felvilágosodás korában, hogy a természet az esküdtet igazsági ösztönnel látta el. Ama kor filozófiai nyelvén az esküdt a büntetőtörvény szenvedőleges, érző és beszélő hangszere. A verdiktje pedig „a természetnek önként fakadó szózata". A jury tagjai „emberi hangszereken akarnak játszani, ámbár fogalmuk sincs az emberi lélek működésének törvényeiről és azt hiszik, hogy a művészet technikájának rövid körülírása felér a hangszer kezelésében hosszú évek fáradságos munkájával elsajátított mesteri ügyességgel." Erre találó illusztrálásként Hamlet és Guildenstern dialógját hozta a sípon való játékról. Ebben a dán királyfi végül ezt mondja: „Gondoljatok bármi hangszernek: rám tehetitek a nyerget, de nem bírtok játszani rajtam". 995 „Egy híres aesthetikus kijelentését — folytatta Baumgarten —, hogy a művészet nem egyéb, mint a természet egy temperamentum érzületében, bátran kiegészíthetem azzal, hogy az ítélet egy esemény az intellectus mérlegén." Ehhez az észnek kell győzedelmeskedni az érzelmek felett. Ugyanis az esküdtszéki tárgyaláskor a felek a való tényállítások elhomályosítására törekednek, az érzelmekre akarnak hatni: „rendesen az győz, aki a legerősebb ingereket tudja alkalmazni [...]". Mindezért a törvényhozót tette felelőssé: „elszörnyülködéssel és megbotránkozással értesülünk arról, hogy a kellőképp kitanított, sőt az ügyességre megesketett természet-zenészek velőtrázó disharmonikus hangokat csalnak ki abból az apparátusból, melyben 'zene rejlik, felséges szózat', ha a mester keze megszólaltatja". Az eljárás oly jellegű, hogy abban az esküdtbíró az esküjét — s benne a törvényt — nem tudja megtartani. 996 993 Heimann Jenő: A szegedi verdict. JK 1904. július 15. (29. szám) 238-239. p. A hivatkozott szegedi Eremits-gyilkosság ügyéről lásd: SZN 1904. június 21. (152. szám) 7. p., június 22. (153. szám) 7-9. p., június 23. (154. szám) 7-10. p., június 24. (155. szám) 6-7. p., június 25. (156. szám) 7. p., június 26. (157. szám) 9. p. és a következő fejezetet! 994 Kenedi Géza: A szegedi verdict. JK 1904. július 1. (27. szám). 217-218. p. 995 Baumgarten Izidor: A törvényhozás művészetéről. Jogállam. 1905. 14-15. p. 996 Baumgarten 1905 [995. jz.], 17-18. p. A bíráknál még ír: Uő: A bíró. MJÉ Új folyam. 20. füzet. Budapest, 1911. (Felolvastatott: 1911. április 30. ) 23 p.
