Antal Tamás: Törvénykezési reformok Magyarországon 1890-1900. Ítélőtáblák, bírói jogviszony, esküdtszék - Dél-Alföldi évszázadok 23. (Szeged, 2006)
MÁSODIK RÉSZ - VII. FEJEZET: A SAJTÓESKÜDTSZÉKI ELJÁRÁS (1867-1896)
csészeti, törvény- vagy orvostudományok tudorai, okleveles sebészek, magyar tudományos társasági tagok, nyilvános rendes vagy segédtanítók voltak (R1867, 7. §, R1871, 6. §). A jogalkotó tehát a vagyoni és az értelmiségi cenzust egyaránt alkalmazta, bevonva ezzel az anyagilag módosabb és az elismerten művelt társadalmi rétegeket a hatalmi ágak megosztásába a népi bíráskodás már ismertetett eszméi szerint. Aki egyszer eleget tett esküdti kötelezettségének, azt két évig nem lehetett ismét alkalmazni. A lajstrom elkészülte után egy három tagból álló bizottmány nézte-vizsgálta át ezen jegyzéket, pótolandó azon személyek nevét, akiket esetleg elmulasztottak felvenni, s kiiktatandó azokat, kiket tévesen kvalifikáltak. A lajstromot szintén három napra nyilvános szemlére is helyezték — Pesten hírlapilag is megjelentették — a jogosultsági észrevételek megtétele végett. A háromtagú bizottság az ekkor tett észrevételeket elbírálta (R1867, 9., 10. §). Megjegyezzük, hogy az izraelita vallású lakosokat a törvényhatóságok rendre mellőzték az alaplajstrom megalkotásakor; az ezzel kapcsolatos vitákra a kritikáknál még kitérünk. Az őslajstrom véglegesítése után a szolgálati jegyzék szintetizálása következett: legalább 72 s legfeljebb 144 tagot jelöltek ki a bizottságok, s azon egyének nevét egyegy papírszeletre írva tégelybe vetették, majd onnan véletlenszerűen kihúzták, s 36-36 fős osztályokat képeztek belőlük. Mivel az esküdtszékek nem folyamatosan, hanem évnegyedesen üléseztek, ezért a 72 fős lehetőség alkalmazása in praxi kizárt volt (eredetileg féléves periódusokat is választhattak volna a törvényhatóságok, de a rendelet további klauzulái szerint inkább a 144 fős megoldást akceptálták 778 ). Érdekességként felhívjuk a figyelmet arra, hogy a 144 jelölt kiválasztására viszont azon túl, hogy ők a legalkalmasabbak legyenek, semmilyen objektív szempontot nem határoztak meg a rendeletek! A buda-pesti esküdtszéknél egyébként a szolgálati jegyzékbe fele részben budai, másik felében pedig pesti polgárokat kandidáltak (R1867, 12. §), majd 1877 után ezen megosztás megszűnt. 779 A felosztott szolgálati lajstromot a táblai bíróság elnöke kezelte, a tagok meghívásáról az eljárást vezető bíróság elnöke a polgármester útján intézkedett pontos adminisztráció mellett (R1867, 13. §, R1871, 8-12. §). A törvényhatóság elnöke által felhívott, de nyomós ok nélkül megjelenni mégis elmulasztott esküdtjelölt 100 ft-ig terjedő bírsággal volt terhelhető. Igazolási kérelmét a határozat vételétől számított 14 napon belül terjeszthette elő, mely felett jogerősen az adott bírói tanács határozott (R1871, 34. §). A tárgyalás napja előtt legalább 48 órával a vádlott és a vádló is megtudta az adott tárgyalás esküdtjeinek adatait avégből, hogy a visszavetési jogukhoz megfelelő ismereteik lehessenek. A határnapon a bíróság elnöke vette számba a megjelenteket, s ha azok nem lettek volna harminchatan, az ott lévő, esküdtszéki képességgel bíró 778 A debreceni, 1849-ben megválasztott esküdtekről készített lajstromokat lásd HBML IV. B-. 1109/f. 3. doboz. 174. tétel és IV. B. 1102/a. 2.k. 161. ügyszám. E szerint teljességgel 652 esküdtképes polgárt találtak (a lakosság száma 48.566 fő volt 1848 májusában), egyébként Budán 1923-at, Kassán pedig 499-et. Budáról és Kassáról lásd Sarlós 1959 [5. jz.], 41-45. p. 779 A m. kir. igazságügyministeriumnak 32.106/1877 sz. a. kelt rendelete a budapesti esküdtszék szolgálati lajstroma elkészítése tárgyában. MRT. 1877. II. kiadás. Budapest, 1886. 748-749. p., valamint lásd a Buda-Pest fővárosi törvényhatóság alakításáról és rendezéséről szóló 1872. évi XXXVI. tc.-et.
