Antal Tamás: Törvénykezési reformok Magyarországon 1890-1900. Ítélőtáblák, bírói jogviszony, esküdtszék - Dél-Alföldi évszázadok 23. (Szeged, 2006)

MÁSODIK RÉSZ - VII. FEJEZET: A SAJTÓESKÜDTSZÉKI ELJÁRÁS (1867-1896)

delet azon elve, mely szerint minden törvényszék (törvényhatóság) szolgáltathatott sajtóvétségekben igazságot a kebelében működő esküdtszék által (R1848, 1. §). Korszakunkban — miként már említettük — ezen különleges bíróságok felállításáról rendeletek intézkedtek.

745 A törvény előtti egyenlőség elvét kifejezetten nem tartalmazta egyetlen rendelet sem, hiszen azt az 1848. évi törvényekben — s általuk a történeti alkotmányban — már eleve megtestesülni látták; a feltétlenül tisztelt francia Ember és Polgár Jogainak Nyilatkozatában 1. pontként pedig szintén szerepelt.

746 Ugyanakkor a rendeletek nem tartalmaznak nemzetiségre és vallásra tekintettel különbséget az eljárás terheltje tekintetében, azonban kétségtelen, hogy 1848-ban a védőválasztás szabadságával és kötelező jellegével valóban jobban biztosították ezen princípium érvényre jutását (R1848, 32. §). In praxi kérdésként vetődhet fel a nemzetiségek szabad anyanyelvhasználata, mivel az jelentékenyen befolyásolhatta a magyarul nem értők számára a rendeltetésszerű joggyakorlást, azonban az 1867. évi rendelet utalt a tolmács használatára (R1867, 40. §), továbbá az egyenlő esélyeket biztosító szabadon való védekezésre (R1867, 42. §). Végül hozzá kell tennünk, hogy tulajdonképpen a később részletezendő eljárási alapelvek töltik meg igazi tartalommal a törvény előtti egyenlőség eszméjének azon formáját, amelyet 1867-ben ez alatt értettek. A társas és a laikus bíráskodás elvei: e két, egymással organikus nexusban álló elv megvalósulása a sajtóesküdtszéki eljárás fogalmának sine qua /ionját jelenti, hiszen az esküdtszék önmagában hordozza mind a bírótársak, mind a laikus elemek létét az eljárásban — miként látni fogjuk, az esküdteket a népből kilépő és oda visszatérő bíráknak tekintették.

747 A tanács tagjai egyebekben hivatásos bírák (egy elnök, két tanácskozó bíró) és egy szavazat nélküli jegyző lehettek (R1867, 2-3. §). A bírósági szervezeti és személyi függetlenség kérdése a bíráskodás történetének örök vitatémája, írisz-almája: a rendi jogszolgáltatással szembeni legfőbb kritika — a nyílt, rendi jogegyenlőtlenség mellett — éppen a bírák dependenciája volt: a municípalitások választotta (szolga)bírák az őket választó egyénektől, a kinevezettek a királytól és a végrehajtó hatalomtól függtek. Az esküdtszékek éppen ezen anomália látszólagos kiiktatása miatt váltak fetisizálttá az 1800-as években szerte Európában: misztikusan ragaszkodtak az angliai megoldás „hibátlanságához", azt gondolva, hogy a nép bölcsessége és igazságszeretete a saját kebeléből választott laikus bírákon keresztül arkangyali csalhatatlansággal és részrehajlás nélkül vezet a teljes jogbiztonsághoz. Minden esetre az esküdtek később ismertetendő megválasztási módja és az itt nem részletezendő egyéb jogszabályokban (törvénycikkekben) deklarált bírói elmozdíthatatlanság (1869: IV. tc), előmenetel, felelősségi rend (1871: VIII. tc), valamint javadalmazás 745 Ministeri előterjesztés 1867. febr. 25-ről, a sajtóügyben [...]. MRT 1867. II kiadás. Pest, 1871. 34-36. p.; A m. k. bel- és igazságügyi ministerek 167. márczius 17-kén 490./BM és 16/IME számok alatt kelt rendelete a sajtóviszonyok tárgyában. MRT 1867. II. kiadás. Pest, 1871. 39-41. p.; A m. k. igazságügyministernek 1867. évi május 4-én 174/eln sz. a. kelt rendelete, az esküdtszékek tárgyában [...]. MRT 1867. II. kiadás. Pest, 1871. 83-84. p. 746 A Deklaráció szövegét lásd Kajtár István: Egyetemes állam- és jogtörténet II. Budapest-Pécs, 1998. 44-45. p. 747 Réső [9. jz.], 33-34. p., valamint A magyar kir. igazságügyministernek 1867. júl. 25-én 307. számhoz kelt pótrendelete. MRT 1867. II. kiadás. Pest, 1871. 242. p.