Antal Tamás: Törvénykezési reformok Magyarországon 1890-1900. Ítélőtáblák, bírói jogviszony, esküdtszék - Dél-Alföldi évszázadok 23. (Szeged, 2006)
MÁSODIK RÉSZ - VI. FEJEZET: AZ ESKÜDTSZÉKEK SZERVEZÉSÉNEK DOGMATIKAI ÉS RENDELETI RENDSZERE
Szempont volt, hogy az esküdteknek lehetőleg ne csupán sajtóvétségekben, hanem — miként azt az 1843. évi magyar tervezet is tartalmazta — valamennyi büntető ügyben legyen hatáskörük. Néhányan az 1848. évi törvényhozás kifejezett hibájának tekintették a csak sajtóvétségi eljárásban való megalkuvást. A másik véglet: a második császárság alatt Franciaországban éppen a sajtóvétségeket zárták ki az esküdtszékek hatásköréből. 721 Itt volt eldöntendő az is, hogy feltegyék-e az angliai guilty-not guilty (bűnös-nem bűnös) előkérdést, mely lehetőséget adott volna a bűnösség beismerése esetén az esküdtszék mellőzésére. Ekkor ugyanis az angol törvénytudó bírák további „próbák" nélkül, azonnal „kimérték" a büntetést. 722 Az esküdtszék minősége jelentős mértékben függött tagjainak műveltségétől. A jelöltek kiválasztásánál az intézmény eredményessége nyomban eldőlt: mennél kormányfüggőbbek voltak az esküdtjelöltek, mennél lojálisabbak a végrehajtó hatalomhoz, annál kevésbé valósulhatott meg a népi (laikus) bíráskodás. Ez magával vonta annak kérdését is, kik legyenek jogosultak a szolgálati lajstrom megalkotására. Franciaországban kezdetben az agent nationah bízták meg azzal, hogy „kiket elég képeseknek ítéli az esküdtek működésének kellő véghezvitelére (qu'il jugera propres a remplir les fonctions des jures)", név szerint határozza meg: leginkább a földbirtokosokra, a tudósokra és a kereskedőkre gondoltak. Az 1827. évi módosítás már csak az intelligenciát és a vagyont említette cenzusként. Később a prefektusokra bízták az őslajstrom revízióját, amely jelentékeny befolyást engedett a kormányzatnak a jelöltek szelektálását illetően. A választói jogosultsággal azonosítani az esküdtképességet szintén nem lett volna szerencsés, még akkor sem, ha a választás és listaalkotás rendszere elektoriálisan működik, mint történt ez Genfben. Mi lehet garancia arra, hogy az elektorok (ősválasztók, Urwahler) maguk elég bölcsek lesznek a további társadalmi analízisre? Ennél szakmailag kaotikusabb csak azon eset lehetett volna, ha minden honpolgárt felruháznak esküdtképességgel, miként tették ezt az Amerikai Egyesült Államokban. Általában véve mindig kérdés, kik végezzék az őslajstromok (Urliste) kiigazítását (Reduction der Geschwornenliste), s ők kiknek legyenek ezért felelősek. 723 Az 1848. évi magyar megoldás a törvényhatóságok kezébe tette az erre hivatott választási bizottság szervezését (R1848 5. §), Belgiumban pedig a fellebbviteli törvényszékek elnökét és tagjait jelölték e feladatra. A cenzus kérdése legalább ily döntő volt. Abban egyetértettek az európai államok, hogy a műveltségi és a vagyoni feltétel meghatározása a legalkalmasabb, de ennek aránya és pozitív mérőszámai kaleidoszkópikusak: Kurhessenben, Würtembergben, Hessenben, Nassauban a jellemszilárd és becsületes személyeket keresték, a legtöbb helyen azonban a vagyonból, az adózott jövedelemből vagy a fizetett adóból indultak ki. A legszerencsésebb e tekintetben a belga megoldás volt, amely területenként (régiónként) eltérően állapította meg a cenzust, igazodva az ottani jövedelmi viszonyokhoz, ezáltal nem vált a jogosultság kizárólag egyes társadalmi rétegek privilégiu721 Sz. /.: Az esküdtszékek szervezéséhez. Jövő codificatiónk szempontjáról. PN 1865. augusztus 10. (182. szám) 1. p., augusztus 17. (187. szám) 1-2. p. 722 Réső [9. jz.], 94-99. p. A szerző szerint 1850-ben Londonban 200 vádlott közül 55, Leedben 383 terheltből 276 vallotta magát bűnösnek (guilty). 723 Ekmayer Ágost: Az esküdtszékek. JK 1867. július 21. (29. szám) 155-156. p.
