Antal Tamás: Törvénykezési reformok Magyarországon 1890-1900. Ítélőtáblák, bírói jogviszony, esküdtszék - Dél-Alföldi évszázadok 23. (Szeged, 2006)

ELSŐ RÉSZ - IV. FEJEZET: A BÍRÓI SZOLGÁLATI JOGVISZONY REFORMJA: AZ 1891. ÉVI XVII. TC. MEGALKOTÁSA

Azok a költségvetési tételek, amelyeket előre ki kellett volna számolni Polónyi szerint 346.550 forintot tesznek ki, s nem pedig 150.000-ret. Ezért a pénzügyi bizottságot is felelősnek tartotta, hiszen utána kellett volna számolniuk.

596 Feleslegesnek tartotta Polónyi „mindenkinek" kúriai bírói rangot adni. így 107 „nagyságos úr", vagyis addigi törvényszéki és járásbírák táblai bírákká nevezhetők ki. Ezzel előfordulhat, hogy három különböző rangú bíró ítél együtt a törvényszéken: lesz ott ítélőtáblai bíró, törvényszéki bíró és albíró. Ez nem nevezhető egységességnek, s ráadásul ez a miniszter úr korábbi elveivel is ellenkezett állítása szerint. Az ellenzék következő felszólalója Horváth Lajos (Mérsékelt Ellenzék) volt, aki helyeselte a szabályozás novelláris jellegét, és általában üdvözölte az igazságügyi bizottság által módosított szöveget. Helyeselte, hogy végre törvény részletezi a felügyeleti jogot, s az első fokú bírák szellemi nívójának emelését is örömmel vette, csakúgy, mint a bírói vizsgálat és a képesítési feltételek szigorítását, valamint az albírói intézmény modifikációját. Egyetértett az előléptetési rendszer megújításával és az inkompatibilitási esetek meghatározásával. Azonban nem értett egyet a felügyeleti jog gyakorlásának mikéntjével, azzal, hogy folyamatban lévő ügyekbe tekinthetnek a felügyeleti szervek. „Minden beavatkozás, minden irányítás a judicatura szabadságát veszélyezteti." Nézete szerint a felügyelet céljainak eléréséhez az utólagos felterjesztés is elegendő lenne. Nem felelt meg számára a törvényjavaslat 4. §-ának példálózó jellege sem. Végül ellenezte a rendbírságolás jogának a bírákra való kiterjesztését. Általánosságban azonban mégis elfogadta a javaslatot.

597 Kőrössi Sándor (Szabadelvű Párt) Bordeaux, francia jogtudós nézeteinek említésével kezdte beszédét. „Tehát — következtetett — nekünk, magyaroknak is, fel kell ugyan használnunk más, előrehaladottabb népek tapasztalatait és törvényeit, de nem szabad azokat vakon utánoznunk!" Ez a törvény egy magyar törvény, s így a mi társadalmi-politikai viszonyainknak kell megfeleljen. Kőrössi az eddig neuralgikusnak tűnő pontokkal egyetértett, de a bírói képesítéssel kapcsolatban, a jogtudori cím megtartásával már nem. Az ügyvédséget szabályozó 1874. évi XXXIV. tc. az ügyvédi pályára lépőktől két okból követelte meg a jogtudorságot. A színvonal emelése és az ügyvédek számának csökkentése érdekében. Azonban végül egyik célt sem érték el. Az országban csupán két egyetemen lehetett tudori (doktori) vizsgát tenni, s idővel ennek színvonala is csökkent. A bírák jelentkezésével ez a folyamat tovább erősödne, a vidéki jogakadémiák pedig egyenesen elhalnának. Javasolta éppen ezért az állami vizsgáló bizottságok felállítását az egyetemeken és az akadémiákon is. Az államvizsgát pedig egységesíteni kellene. Szóvá tette továbbá, hogy az állami tisztviselők nyugdíjazásáról szóló 1885. évi XI. tc. 21. §-a sérti a bírói függetlenséget, mivel e törvény a nyugdíjazhatóság idejét a bírákra nézve is a 65. életévben határozta meg. Ezután a bíró ki volt téve az állami nyugdíjazás veszélyének, noha 70 éves koráig még elvben dolgozhatott.

598 KHN87-92. XXIII. (1891) 36-37. p., 39. p. KHN87-92. XXIII. (1891) 40-42. p. KHN87-92. XXIII. (1891) 43-46. p.