Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun autonómia - Dél-Alföldi évszázadok 22. (Szeged,2005)
AZ EGYÉNI GAZDÁLKODÁS LEHETŐSÉGEI
Az 1790-es évektől a Kiskun Kerület többi településén is a tagosítás válik a helyi gazdasági és politikai közélet legfontosabb problémájává. A tagosítási hullám az 1780as évektől az Alföld más vidékeit, a békési mezővárosokat, s a közeli Ceglédet is elérte. 880 Egyedül Félegyházát nem érintette, ahol a felvázolt földkiosztási mód és művelési rendszer nem tette szükségessé a tagosítást. Szabadszállás Kunszentmiklóshoz hasonlóan kétbeltelkű, szérűskertes település volt. Az első földkiméréskor minden szabadszállási gazda négy helyen kapott eke alá való földet, ami néhány évtized alatt az örökségek és vásárlások révén annyira aprózódott, hogy a túlzottan sok parcella a művelés akadálya lett. 1787-ben a Jászkun Kerület közgyűlése elé terjesztették a tagosítási kérelmet. A kerületi deputáció a szokás szerint a helyszínen tájékozódott a földtulajdonosok véleményéről. 881 A helybeliek 1785 áprilisában szavaztak először a tanács és a birtokosok gyűlésében, s akkor a szállásos-tanyás földművelés bevezetését elvetették, a többség a nyomásos közösségi határhasználat mellett döntött. Öt év múlva 1790 decemberében ismét szavazásra került sor, ekkor 326 gazdából 203-an arra hajlottak, hogy egy tagban mérjék ki a földjüket, 25-en két kalkaturát akartak, 98-an pedig változatlanul a három kaikamrás művelés mellett maradtak volna. A tagosítást ellenzők csoportja 1792 decemberére 40 főre apadt. Őket a közgyűlési deputáció, Már András kiskunkapitány és Sinkovich Mihály nádori táblabíró a helyszínen személyenként meghallgatta. A legtöbben attól féltek, hogy majd rossz földet kapnak, míg a három helyen kiosztott szántóknál ez nem fordulhatott elő, mert mindenkinek jutott a szántójába jobb és rosszabb minőségű. 882 A tagosítás végül ismét elhalasztódott néhány évre. 1805-ben a szomszédos Fülöpszállás példáján felbuzdulva, ahol a kerület megengedte Kisbalázs-puszta felosztását, 300 redemptus ismét kérelmezte Szabadszállás „tanyaszámra" osztását. 883 Indokaikat áttekintve képet kaphatunk Szabadszállás XVIII. századi határhasználaltáról. Szabadszálláson a lakosok gabonaföldje a XIX. század elején az eredeti 4 parcella helyett már minimum 12 darabból állt. A földművelést akadályozta a túl sok mezsgye, a távolság és a széttagoltság. A tanyás gazdálkodás mellett szólt, hogy nem kellene háromévente ugart hagyni, a tanyán lehetne a takarmány és a barom, s könnyebb lenne trágyázni. A belterületet körbeölelő szérűk összeszorították a települést, ahol egy házhelyre 2-3 házat kényszerültek építeni. A tanyás rendszerben a szérűk házhelyekké alakulhattak volna. Az érvek között szerepelt, hogy a tanyás helységek, mint Félegyháza, Szentes, Vásárhely „boldogabbaknak tapasztaltatnak". A kérelmet névsor zárja, amelyben 300 gazda pártolta, 52 gazda ellenezte a tagosítást. A tagosítást ellenzők a föld egyenetlen minőségére hivatkoztak, ami szerintük a háromnyomásban jobban kiegyensúlyozható. A tanyaépítési lehetőségnek sem örült mindenki. A szegényebbek úgy gondolták, túlzott teher lenne számukra az építkezés. 884 10 NÓVÁK László 1977., 1982., 1986. 11 SZMLJK Fasc. 9. N- 1142/1791. máj. 24. 12 SZML JK Fasc. 9. N- 2513/1792. dec. 10. 13 SZML JK Fasc. 9. N- 631/1806. 14 SZML JK Fasc. 9. N- 940/1806.
