Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun autonómia - Dél-Alföldi évszázadok 22. (Szeged,2005)
AZ EGYÉNI GAZDÁLKODÁS LEHETŐSÉGEI
korica-, köles-, dinnye-, len-, kender-, krumpliföld forgalma tehát nem számított örök adásvételnek, hanem csak bérletnek. A járulékok osztása mindenütt kocka vetéssel, vagy nyilas osztással történt. Az említett testületi fórumokon megállapították, melyik határrészt osztják ki, milyen vetemény alá, majd nyílhúzással eldöntötték a belterületi tizedek sorát, másik nyílhúzással azt, hogy a tizeden belül hol kezdődjön az osztás. így a sors döntötte el kinek, hol és milyen minőségű föld jusson. A meghatározott fix pontoktól kiindulva azután a házak sorrendje szerint történt a birtokba adás. A parcellázást választott delegáció végezte, a birtokba adást úgyszintén. A járulékföldet a szántóktól eltérően minden településen határközösségben művelték. A nyilasokat a művelési periódus után pihentették, azaz ismét legelőnek használták, vagy kaszálónak fordították. Félegyházán általában két egymást követő évben használták ugyanazt a területet azonos veteményre. Kisújszálláson 4-6 éves periódust, Halason 3-4 éves periódust alkalmaztak, de voltak évente újraosztott veteményesek is. Egy-egy nyilas osztású területen megközelítően azonos tenyészidejű növényféleséget termeltek. Félegyházán úgy osztottak dinnye- és kukoricaföldet, hogy a kettő közül kiki azt vethetett a földjébe, amit akart, de kölest pl. nem. A tanács szabta meg azt is, mikor kell és lehet az aktuális mezőgazdasági munkákat elvégezni. Halason ha valaki kukoricáját a tanács engedelme nélkül letörte, attól a termést elkobozták. 667 Veteményeskertnek körülárkolt területeket osztottak fel. Az egymás mellett kiosztott dinnye, köles, kukorica, krumpli vagy más veteményeskertek megkönnyítették a helyi tanács ellenőrző és gazdaságirányító tevékenységét, a rendszabások megtartatását, a csőszök fogadását. A kertek bizonyos mértékig az egész település megélhetésére kiegyensúlyozóan hatottak. A veteményeskertek nagysága mindenkor a szükséglethez igazodott. A földközösségnek ez a formája az 1850-es évekig fennmaradt, megszűnését csak a közlegelők osztatlan közös tulajdona és közösségi használata élte túl. A kertföldből részeltetettek körét a tanács jelölhette ki, ha úgy akarták, akár teljesen kizárhatták a nem redemptus rétegeket. 1794-ben Karcagon a katolikus pap kérte a tanácstól, hogy kaphasson az egyház földje után járulékot, de elutasították. „Kinekkinek Redempcionális summájához képest szokott itt a' kaszáló és kölesföld adatni, és olyannak nem a' kinek pénze nintsen; ámbár pedig a' kérő Tiszteletes úr (tisztelendő!) mint Plébános itteni földet bir is, mivel mind az által azt nem úgy birja mint redemptus, ahhoz képest jussát a' praetendált nyilasokhoz nem is tarthatja. Ollykor még is midőn dinnye és kenderföld Irredemptusoknak is osztatni fog, a Tiszteletes úr sem marad ezekben részeden." 668 Halason már 1798-tól évente osztottak krumpliföldet. 1817-ben öt redempciós forintra egy öl szélességű parcellát, a 12 Ft 30 xr-on aluli kis redempciójú lakosoknak 669 és az irredemptusoknak egységesen 50-50 négyszögölet adtak. Félegyházán ugyanebben az időszakban a birtokarány szerinti osztás dívik, de a legnagyobb parcella sem haladhatta meg a két láncot, s a legkisebb is elérte a négy ölet. 670 Krumpliföldet, vaBKML Kh. lt. Prot. Pol. XI. 90/1783. SZML Karcag lt. tan. jkv. 11. 111. és 152-153. Az esetet közli BELLON Tibor 1973. BKML Kh. lt. Krumpliföldosztó lajstrom 1817. BKML Kf. lt. Prot. Pol. 12. 132/1818.
