Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun autonómia - Dél-Alföldi évszázadok 22. (Szeged,2005)
AZ EGYÉNI GAZDÁLKODÁS LEHETŐSÉGEI
ciók minden osztás előtt bejárták a szántóföldi művelésre kijelölt területet, hogy minél igazságosabb osztási módra tehessenek javaslatot. A javaslataikat a tanács és a birtokosok ülése elé terjesztették, hiszen csak a közös megegyezés után kerülhetett sor a földmérést végző mérnök megfogadására, aki az osztás térképét is elkészítette. A földosztások annak ellenére, hogy a közösség választotta a földosztó deputátust, s az osztás módjáról a közakarat döntött, soha nem múltak el konfliktus nélkül. A sérelmek olykor csak évek múltán kerültek nyilvánosságra. A túrkevei tanúvallomások között egy olyan sérelem kivizsgálásával foglalkoztak, ami a három évvel korábbi földosztás során keletkezett. A „föld osztó Bírák Uraimék" az egyik dűlőt nem a többihez hasonlóan „belülről" hanem a másik végén kezdették osztani. A sértett felek, akiknek azon a dűlőn jutott föld, a helyszínen ellentmondtak. A három év múlva kihallgatott tanú szerint az ellentmondást az osztók nem respektálták. A tanú még az osztó szavaira is emlékezett, „Eb ossza nem vagyok bolond, hogy magamat a rosszára ejteném a földnek eleget fáradok kegyelmetek mellett". A sértett fél mégsem fordult a tanácshoz jogorvoslatért, mert „akkor szerették a földet, jó búza termett benne." A panaszt, minthogy az igaztalan osztás bebizonyosodott a tanács elsőbírósági jogkörben orvosolta s „egyenlő akarattal elvégeztetett, hogy azon földek az első osztály szerint maradgyanak őszig, ősszel pedig ujjonnan elosztatik a szerént mint először is kellett volna". 657 A szántóföldön rozsot, kétszeres búzát, tisztabúzát, árpát vagy zabot termeltek. Ahol nyomáskényszer nem volt ott a földminőség és a szokás alakította a gabonatermelést. A megmaradt források azt valószínűsítik, hogy legtöbben az őszi-tavaszi-ugar forgórendszeres művelést alkalmazták. Az ugar a területi megosztás szerint megfelelt a jobbágyföldek nyomásrendszerében ugarnak nevezett nyomásnak, használata azonban változatosabb. Az ugarföld használatáról településenként a helyi önkormányzat döntött. Birtoklása csak meghatározott időre szólt, valójában helyi rendszer szerinti forgóföldnek tekinthető. Használatát mindig a gazdasági év szükséglete szerint szabályozták. A Kiskunságban inkább kaszálták, de olykor kapás növényeknek osztottak belőle. Karcagon fordított az ugar használata, mint a Kiskunságban, többször osztják ki kapások alá, s csak ritkábban hagyják legeltetésre. Az ugarföld használatában a Jászkunságban nincs olyan szabályosság mint a kishatárú jobbágy fal vakban. A jászkun települések nagy kiterjedésű határában nem feltétlenül volt szükség az ugar legeltetésére. Legelő volt bőségesen máshol. Ha az ugart legeltették az elsődlegesen a gyengébb, kimerült föld talajerő visszapótlását, trágyázását szolgálta. Néhány fennmaradt bérleti szerződésből arra következtetünk, hogy az őszi vetés alá évenként háromszor szántottak, a búzát és az árpát őszi szántásba, a zabot tavasziba vetették. A termés átlagosan négy-ötszöröse volt az elvetett magnak. A helyben megtermelt gabonából kevés jutott eladásra, a termés nagyobb részét a tulajdonos családja, az alkalmazott munkaerő és a beszállásolt katonaság felélte. 658 A tanyás gazdálkodásban, aki változtatni akart a termelési szerkezeten, az megtehette. Jól példázza ezt ifj. Almássy Pál esete. Almássy arról panaszkodott, hogy félSZML Túrkeve Tanúvallomások jkv. 1742-1783. 257. 1756. febr. 22. BKML Kf. lt. A 11. C2. F 4. N= 8/1788.
