Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun autonómia - Dél-Alföldi évszázadok 22. (Szeged,2005)

IGAZGATÁSI AUTONÓMIA

IGAZGATÁSI AUTONÓMIA A jászok és kunok a középkorban szabadon szervezhették közösségük belső életét. A redempcióval elnyert önkormányzatiság számukra ősi jogok visszaszerzését, s a nádori főhatóság helyreállítását jelentette. A Jászkun Kerület önkormányzatiságának sajátossága, hogy beilleszkedése Magyarország és a birodalom szervezetébe a nádor főhatóságán keresztül történt. A nádor 1745 májusától 1848 májusáig az önkormányzat igazgatási, jogszolgáltatási és gazdálkodási ágazatának a kerületek és az uralkodó közé iktatott legfőbb hatósága, amit közigazgatási vonatkozásban a helytartótanács egészített ki. Az 1745. évi privilégium 4. §-a értelmében a nádor nevezte ki a jászkun főkapitányt, akinek a nádortól való függőségét hivatali megnevezése a nádori főkapitány — palatinális főkapitány cím tükrözte. A privilégium megadta a tisztségviselők szabad választásának jogát. A végrehajtást szabályozó 1751. évi királyi rendtartás pedig szabályozta a szervezeti kérdések fő vonásait, s útmutatást adott a választás módjára. VÁLASZTÓJOG Mivel a redempcióban a politikai jogokat a földtulajdonhoz kapcsolták, a választójog a redemptusokra korlátozódott. Ők lettek a teljesjogú jászkun polgárok, a választók és a választhatók. A redemptusok jogot nyertek arra, hogy beleszóljanak az önkormányzat szervezetének kialakításába, hatáskörének, különböző szintű döntéseinek befolyásolásába. A választójog érvényesíthetősége ugyanúgy piramisszerűen épült egymásra, mint a Jászkun Kerület közigazgatási szervezete. A legszélesebb választói réteg a települések redemptusaiból állt. Ők választották évente a helyi főbírót. A bíróválasztáson minden redemptusnak személyes szavazati joga volt. A redempcio utáni években a tanács tagjait is a főbíróhoz hasonlóan választották. Változás az 1750-es évek végére következett be, amikortól maga a tanács töltötte be a megüresedett szenátori helyet. Mind a főbíró, mind a szenátorok választását jelölés előzte meg. A főbírói tisztségre mindig három személyt jelöltek, akik között kötelezően jelölni kellett a hivatalban lévő főbírót. Településenként különbözhetett, hogy egy-egy szenátori helyre hány főt jelöltek. Halason, pl. 1793-ban két megüresedett szenátori helyre tíz jelöltet állí-