Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VI. AZ ÚJRAFELEMELKEDÉS KORA (1686-1849)

A privilégiumlevél szerint a városi tanács és a polgárok kollektíve nemesnek tekintendők, a bárány- és méhtized, továbbá kilenced fizetése alól mentesek, adóikat az országgyűlés határozza meg. A királyi biztos jelenlétében kétévenként szabadon választják bírójukat. A plébánost is maguk választják, és az illetékes helyen bemutatják, csak saját bírójuk — senki más nem — ítélkezhetik felettük. Az utód nélkül elhunyt polgárok javai visszaháramolnak a városra. A város rendelkezik a kisebb királyi regálékkal — a bor- és sörmérés, a boltokbeli árusítás, a malmok és a halászat jogának bérbeadásával —, polgárai vám és harmincad fizetése nélkül kereskedhetnek. Birtokai, Tápé, Vártó felett földesúri jogokat élvez. A város szabadon engedélyezheti idegenek beköltözését, és akit óhajt, polgárai sorába fogadhatja. A város mint királyi birtok nem elzálogosítható. Amint a felsorolásból kitűnik, Szeged valóban visszanyerte korábbi kiváltságait, annyit azonban meg kell jegyezni, hogy a központi hatalom sokkal jobban rajta tartotta szemét és kezét a városon, mint a középkorban, még a városi hivatalnokok személyi változásait is jelenteni tartozott a kamara illetékes szerveinek. A privilégiumlevél külön foglalkozik a város pecsétjével, amelynek 1200-as évszámához ildomos az alábbi megjegyzést hozzáfűzni. Mivel az 1469-ben vésetett pecsét köriratán csak annyi szerepel, hogy Szeged város kisebb pecsétje (Sigillum Minus Civitatis Zegediensis), ez nem adott elég nyomatékot kérésüknek. Igaz, hogy az 1691ben vésetett pecsét köriratában már feltüntették a Liberae Ac Regiae (szabad és királyi) szavakat, a pecsétet „fiatal korára" való tekintettel a bécsi hivatalnokok nem tekintették bizonyító erejűnek. Jogaikat bizonyítandó elődeink ekkor kegyes csaláshoz folyamodtak. 1704-ben „teljesen alkalomszerűen" a szegedi halászok kifogtak a Tiszából egy törött pecsétet, amely „teljesen véletlenül" megfelelt a kívánalmaknak, ugyanis köriratán jól kivehető volt a „Sigillum Regiae ... gediensis 1200.", amely már csalhatatlanul bizonyította korábbi jogállásukat, és a kamara hivatalnokai — feltehetően nyomatékos „rábeszélésre" — el is fogadták bizonyító erejét. Egyébként már Reizner János kimutatta korabeli hamisítvány voltát. A kiváltságlevél, bár nem szerepel benne minden olyan jogterület, amely a korabeli városi élet kereteit meghatározta, mégis olyan alapdokumentum volt, amelyre támaszkodva alakíthatták ki a városi életet egészen a polgári forradalom idejéig. A benne lefektetett alapelveknek megfelelően szervezték a városi igazgatást és igazságszolgáltatást, dolgozták ki a piacok és a kereskedés rendjét. A privilégiumlevél nem tért ki más kiváltságlevelekhez hasonlóan a városi élet számos területére, a céhes viszonyokra, és így tovább. E jogterületeken a szokásjog normái érvényesültek, amelyek az ország városaiban egymáshoz hasonló képet mutattak. A kiváltságlevélből viszont előtűnik a város társadalmi strukturáltsága, legalábbis jogi értelemben, amely általában összhangban állt a vagyoni tagozódással, de nem minden esetben. A privilégiumlevél ugyanis külön szabályozta a polgárok (cives) a betelepült idegenek (hospites) és a lakók (incolae) jogait. Közülük csak a polgárok élvezték a teljes városi jogot. Ok házzal, földvagyonnal vagy iparos műhellyel rendelkeztek, illetve kereskedéssel foglalkoztak. A betelepülők egy része polgárjogot szerzett, a lakosok soraiból pedig a szolgák és zsellérek kerültek ki. Ekkor Szeged adófizető lakosságának kétharmada polgárjoggal rendelkezett.