Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)
IV. KÖZÉPKOR (1000-1543)
tesen szó esik a bérlőkről, a napszámosok juttatásáról és a bérházban lakókról. Valóban nehezen képzelhető el, hogy egy patríciusnak ne lettek volna kocsisai, szállítói és házi cselédei, akik többnyire nála az udvari épületszárnyban laktak. Ugyancsak nem egy esetben kellett fogadni a földek műveléséhez segéderőt, az iparos mestereknél pedig jelentős számú legény és inas dolgozott. E népesség főképp a környező falvakból toborzódott. Érkeztek engedéllyel és anélkül. Az utóbbira Eső Péter esete a példa, akit 1523. március 29-re virradó éjszaka szöktettek a szegediek Sövényházáról városukba. Ezen alsóbb néposztály — amelynek felemelkedési lehetőséget a határtalan szorgalom mellett a szerencse adott — számát nehéz megítélni. Az össznépesség 20-30%ában szokták a kutatók a számukat megállapítani. Éppen ezért számolnak a szerzők többféle számadattal egy-egy középkori város lakosságának a számbavételekor. Szegedre nézve a 15. század végétől a török hatalomátvétel idejéig terjedően 7-9 ezerre becsülik a lakosság számát, ami azt jelenti, hogy Buda és Pest után ebben az időben Szeged volt a legnépesebb város az országban. A korban hazánkban nagyvárosnak számító település lakossága színmagyarnak tekinthető. Valamennyi német elem élt Szegeden, gondoljunk csak Osvald bíróra, aki 1464-ben töltötte be tisztét, ám az idegenek közül leginkább kunokkal találkozunk, 1458-ban Mizsér János töltötte be a bírói tisztet, aki nevéből következően kun származású volt. A kunok külön utcában laktak, amint említettük. A 15. században erősödött föl területükről a környező városokba vándorlásuk folyamata. Kun utcával Kecskeméten, Szabadkán, (Mező)Túron és más városokban is találkozunk. A városokba érkező kunok asszimilálódása, mivel a római katolikus vallást vették fel, előrehaladt, amit mutat, hogy a Kun utcákban más nevű lakosok is megjelentek. Szeged társadalmáról annak városi jellegéről — mint említettük — kevés adat áll a kutatók rendelkezésére. Mégis feltételezhetjük, hogy a népesség szokásai, életvitele hasonlóan alakult a más nagyvárosokban élőkéhez. Szeged társadalmának felső rétegét reprezentáló két bíró életrajzából arra lehet következtetni, hogy a város vezető rétege a többi magyarországi városban kialakult kapcsolatrendszer közepette élt, és kezében tartotta a város irányítását. Arról azonban, hogy Szeged valóban polgárváros volt, és lakói ennek megfelelő struktúrákban és szokások közepette éltek, keveset tudunk. A források hiányát azonban részben pótolja egy már több tudós generáció által ismert vers, a Tar vagy Tatár Benedek által 1541-ben írt Házasságrul való dicsíret című alkotás, amelyet Szakály Ferenc elemzett legutóbb, amikor Szeged történetének vonatkozó részét készítette. A verset a reformáció eszméitől megérintett deákos pallérozottságú szegedi polgárság irodalmi műveltsége szép emlékének tarja, amelyben a szerző a házasság visszásságairól szóló oktatást írt az ifjak számára. Egyrészt óvja az ifjakat az idősebb, de gazdagabb nőkkel, özvegyekkel való egybekeléstől. „ím jól látjuk mostan kedves az gazdagság. Jelesben te nálad, oh, bolond ifjúság, Mert semminek tetszék fogyatkozott aggság, Az aggot elveszed, hogy lehess uraság."
