Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

IV. KÖZÉPKOR (1000-1543)

ház közül az egyik a később Alsóvárosnak mondott területen, a másik a később Palánknak nevezett suburbiumban állt, mészárszéket tartottak benne. 1520-ban Sárszegi István birtokolta, később II. Lajos király a városnak adományozta. E palotát magas kőkerítés vette körül. Ennek ablakából lőtték meg Cserni Jovant 1527-ben. Fekvőségei is lehettek, hiszen még nagy atyja, Antal szerzett birtokot Nagyszőreg, Belszőreg és Deszk birtokokon, valamint Kistelek pusztán, amely ugyancsak a Marostól délre esett, és ekkor még nem szóltunk a család ősi birtokairól, amelyekkel mint nemesek bizonyára rendelkeztek. Szilágyi hivatali tevékenységéről a középkori városi jegyzőkönyvek megsemmisítése miatt keveset tudunk. Ismeretes, hogy bírósága alatt 1471-ben a szegediek újabb kiváltságot nyertek a királytól a szerémségi bor szállításának adómentességére, sőt 1484-ben Mátyás király a szegedi és pesti kereskedőknek megengedte Kassán keresztül a szerémségi bor Lengyelországba szállítását, holott addig csak Tiszalucig vihették hordóikat. 1473-ban pedig a király ismét biztosította a szegediek számára a kunokkal közös legeltetést a kun pusztákon. 1485-ben a szegediek a főbíróval az élen károsították a szomszédos Dorozsmát és Szentmihályt, valamint a várostól kissé távolabb lévő Gyékénytót és a közeli Bánfalvát, amelynek szántóit használták, valamint határában sáfrány termesztésére kerteket létesítettek. Szilágyi a dorozsmai Tóth Lőrinctől 19 arany forintot vett el, és ezen felül még 80 dénárra megbüntette. Az oklevél szerint minden ok nélkül. Az ügy miatt a lendvai Bánfi birtokok officiálisának panaszára Csongrád megye vizsgálatot folytatott, és a panaszt jogosnak találta. Szilágyi László a város egyik szép, felfelé ívelő szakaszában töltötte be a főbírói tisztet. Nagy formátumú egyéniség, igazi úr volt. Csongrád megyei ispánsága mutatja: a korabeli politikai elithez tartozott. Bár bírósága idején a város előrehaladt, mégis úgy érezték kortársai: magának sajátította ki a várost a főbírói hivatal életfogytig tartó birtoklásával, hiszen halála után siettek a királyhoz kérésükkel, hogy Szegeden szűnjék meg az életfogytig terjedő bíróság szokása, és a város első elöljáróját évenként választhassák. Zákány István főbíró családjáról és annak rokoni szálairól jóval szerényebb ismeretekkel rendelkezünk mint Szilágyiéról. A család neve jász vagy régi magyar nyelvi eredetű, emlékét Zákányszék, Zákány homokja és a szegedi Zákány utca neve máig őrzi. A talán a Jászságból származó család tagjai a 15. századtól Szeged gazdag polgárai közé tartoztak, és nemességet is szereztek. A família történetének első írásos nyomai aló. század első feléből származnak. Zákány István mellett a család három férfitagja ismeretes ezen időszakból, akik papi pályára léptek. A főbíró testvére, Zákány Balázs már mint csanadi kanonok iratkozott be a bolognai egyetemre, ahol 1524-ben avatták a kánonjog doktorává, majd János király szolgálatába állt, és a király belső köréhez tartozott. Az első szegedi, akinek verse nyomtatásban megjelent. Hogy Zákány Imre és Gáspár milyen rokoni fokon álltak a főbíróval, nem ismeretes. Róluk azt árulják csak el a források, hogy Imre 1529-ben Bécsben tanult, majd a csanadi székeskáptalan nagyprépostja lett, amelyre 1536 és 1539 között találhatók adatok. Gáspár neve 1534-ben tűnt fel a bécsi egyetem diákjainak anyakönyvében.