Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

IV. KÖZÉPKOR (1000-1543)

adorjannál vámolták őket. 1475-ben a zentai vámnál keletkezett vitáikból támadt perben Báthori István országbíró előtt léptek egyezségre a birtokos budai préposttal és káptalannal. Az oklevélből az előzményekre vonatkozóan annyi derül ki, hogy a szegediek a király parancsára (nyilván haszna származott belőle) egy éven át elfoglalva tartották a mezővárost és révjét, ami ellen felléptek a birtokosok. A nagyobb hatalmaskodás egyik esetében vétkes szegediek a másik féllel megegyeztek. A nagy hordókért egy forintot, az üresekért tíz dénárt kellett fizetniük, a hajókért huszonöt, a ladikokért pedig egy dénárt, ha bármivel megrakottan hajóztak. A csónakok vámmentesek voltak. íme, az oklevél ránk hagyományozta a korabeli vízi szállító eszközök nevét, amelyeket a múlt század közepéig rendszeresen lehetett látni a Tiszán. A korabeli hajó méreteire abból lehet következtetni, hogy húsz hordó, azaz egy hajórakomány után hordónként egy forintot kellett fizetni. A hajókat hegymenetben (árral szemben) vontatták. Nemcsak a bor megtermelése és elszállítása során kellett leküzdeniük az egyes akadályokat a szegedieknek, az értékesítés is nehézségekbe ütközött. 1347-ben a kassaiak ugyanis privilégiumot kaptak a borok északra, Lengyelország felé szállítására, sőt 1482-ben is csak Tiszalucig engedélyezte a király a délvidékiek számára a bor szállítását, jóllehet a krakkóiak már 1458 óta vihettek bort a Szerémségből. Végre 1484-ben a király megengedte a pesti és szegedi valamint más alvidéki kereskedők borszállítását a Felvidékre, így Lengyelország felé is, sőt még azt is hozzátette, hogy a városokon kívül kimérhetik szállítmányukat. A vámprivilégiumok mellett a gazdasági jellegű kiváltságok között lényeges az önálló vásár tartása. Szegeden, amint a szakirodalom feltárta, hétfőn a Palánkban, csütörtökön Felsővároson, szerdán pedig Alsóvároson vásároztak a 15. század második felében. Az utóbbiak szerezték meg legkésőbb, 1459-ben hetipiac tartására szóló engedélyüket. A felszegedi hetipiac engedélyét 1437-ben kapták. Az „ősidők" óta tartott palánkival kapcsolatos 1456-os oklevél, amelyben Hunyadi János kormányzó megtiltotta a mindenkori szegedi várnagynak, alvárnagynak és adószedőjének, hogy a piacra vasárnap és hétfőn érkezőktől adót szedjen, azt mutatja, hogy bár Szegeden régóta volt hetipiac, annak szervezésében és hasznának szedésében a polgárok nem jutottak el a szabadság legmagasabb fokára, a teljes önállóságra. Az eladományozás mellett a zálogba adás fenyegette leginkább a királyi városok polgárait, amelynek következményeként elvesztették kiváltságaikat, és egy tollvonással jobbágyi sorba jutottak. A tárnoki városokat veszélyeztette legkevésbé ez a lehetőség. A szokásjog és összefogásuk megmentette őket ettől. A többi város azonban állandóan ki volt téve a földesúri kézre kerülésnek. A kisebbek mellett olyan alföldi nagyvárosnak, mint Debrecennek például ez lett a sorsa. A szegedieknek sikerült elkerülniük ezt a helyzetet, illetve mindig sikeresen kiváltották magukat a zálogból, amint az alábbi példák mutatják. 1338-ban I. Károly király elzálogosította a várost, amely 1349-ben került vissza hozzá. 1403-ban Nápolyi László Szeri Pósafi Istvánnak, Szer mezőváros urának, bárónak adta a szegedi várat tartozékaival, 1437-ben Guti Országh János ás Kátai László honorként, tisztséggel járó birtokként bírták. 1439-ben a várat és a későbbiekben Palánknak nevezett Alszegedet Albert király feleségének, Erzsébetnek adta. 1443-ban