Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

UTÓSZÓ

UTÓSZÓ A történettudomány más tudományágakhoz hasonlóan a középkor óta nagy fejlődésen ment át. Kezdetben a királyok történetét írták le, és tanították az iskolában. Később az ország, a haza története került a történészek látószögébe, majd tovább bővült az érdeklődés. A polgárság színre lépésével a szabadság, a nemzet története lett hangsúlyos, erre figyeltek a kutatók. A tárgy oktatására egyúttal katedrát szerveztek az egyetemen. Jacob Burghardt nyomán a filozófia és a művészetek kutatása jelent meg a történelem témái között. Dilthey, Troeltsch és Meinecke pedig a művelődéstörténetet — amelyet hazánkban szellemtörténetnek neveztek — hozták a történeti kutatás körébe, majd a gazdaság és technika kutatásának beemelésével tovább szélesedett a paletta. A nyugati történetírásban a pozitivista, majd szellemtörténeti szemlélet után a francia Annales iskola kutatói a totális történetírás gondolatát — amely a múlt minden szegmensére kiterjed — tűzték zászlajukra. Közben az egykori szocialista táboron belül a szocialista történetírás jelent meg, amelynek elveit az állami ideológia, a marxizmus jegyében (alap és felépítmény, osztályharc primátusa) fogalmazták meg. Ugyanakkor igény támadt a múlt gazdaságának és társadalmának egyre részletesebb bemutatására. A fenti korszakok történetírásának irányzatai hatottak városunk történetírására is. Reizner János monográfiája a pozitivizmus jegyében született, széles forrásfeltárásra alapozva készült el, a kor legjobb városmonográfiáinak egyike. A két világháború közötti rövid összefoglalásokra, 1. a Csíkváry Csongrád megyéjében Szegedről írott részt, hatott a művelődéstörténeti felfogás. Az újabb összefoglalóra, a Kristó Gyula főszerkesztésében öt könyvben megjelent négy kötetes monográfiára Reizner után majd egy évszázadot várhattunk. A korszak szellemisége jegyében született alkotás Reizner művéhez hasonlóan ugyancsak a korszak legjobb városmonográfiái közé tartozik. Összefoglalónkban erre az elsősorban szaktudósok számára készült műre támaszkodhattunk. A totális, valamint a marxista történetírás megszűnte után a tudományokban a posztmodernizmus, a szkepticizmus korát éljük. A kor történész gondolkodói kétségbe vonják az idő folyamatosságát a történelemben, azt megszakítottságok és újrakezdések sorozataként látják. Kételkednek abban, hogy a történészek módszereivel a maga teljességében visszaperelhető-e a múlt, hangsúlyozzák a történetírók szubjektivitását. Kételkednek abban, hogy a forrásként kezelt egyes narratívak valóban a múlt hiteles dokumentumaiként használhatók-e a történészek által. Mindezen meditációkból, elméleti fejtegetésekről bőven olvashatunk Gyáni Gábor Posztmodern káron című kötetében.